Kézilabda: Nagy Laci helyettese elkezdte élvezni az Eb-t

Könnyed átmozgatást tartottak szerda délelőtt a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott játékosai az aalborgi Gigantiumban, ahol csütörtökön, a norvégok ellen ki-ki mérkőzést játszanak.


A csapat egy része futással, mások lábtenisszel és nyújtással töltötték az időt, de néhányan nehéz súlyokat emlegetve hangolódtak.

„A tegnapi mérkőzést le kell zárnunk. Örülnünk kell az egy pontnak, amelyből erőt meríthetünk, de mostantól már csak a norvégokra kell koncentrálnunk” - nyilatkozott az MTI-nek Ilyés Ferenc csapatkapitány.

A gárda kedden este óriási csatában 27-27-es döntetlent játszott az izlandiakkal, így ha csütörtökön legalább döntetlent ér el a pont nélküli norvégokkal szemben, akkor bejut a középdöntőbe, ahová egy pontot visz magával.

"Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen tele lesz a lelátó norvég szurkolókkal. Talán ilyenkor a legnehezebb játszani, amikor mindenki elvárja tőled a sikert, hiszen előzetesen mindenki úgy kalkulált, hogy a norvégokat megverjük, ugyanakkor a spanyolok ellen tegnap ők is megmutatták, hogy nagyon erősek. Olyan küzdés kell a csapattól, mint Izland ellen, csak akkor nyerhetjük meg az összecsapást” - tette hozzá Ilyés.

Az Izland elleni meccs egyik legjobbja Ancsin Gábor volt, a jobbátlövő nyolc kísérletéből hét gólt szerzett.

„Létfontosságú számunkra, hogy holnap nyerjünk, csak akkor ér valamit ez az egy pont, fejben már mindenki a norvégokra készül. - fogalmazott a Pick Szeged játékosa, aki a spanyolok ellen csak egyszer talált a hálóba, két nap alatt azonban óriásit változott a játéka. - Azt gondolom, elkezdtem élvezni, hogy itt vagyok az Európa-bajnokságon, ráadásul Nagy Laci sérülésével más lett a szerepem a csapaton belül. Ez egy lehetőség, amivel élnem kell” - tette hozzá Ancsin, aki biztos benne, hogy a norvégok elleni találkozón is mindenki száz százalékot nyújt majd.

A két csapat legutóbb a londoni olimpiát megelőző világbajnoki selejtezős párharcban találkozott egymással, az első mérkőzést hat góllal nyerte Mocsai Lajos csapata, amely aztán az oslói visszavágón négygólos vereséget szenvedett, de továbbjutott.

Videók