Fordulatos mérkőzésen Portugália előnyben egy félidőt követően

Nem kezdett jól, de fordított a magyar csapat, vezettünk, de a hajrá a luzitánoké volt.


A részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott a csoportkör második fordulójában Portugália ellen lépett pályára.

Gulyás István csapata nem változtatott a kereten az előző mérkőzéshez képest. A csoportkör első mérkőzésén mindkét csapat vereséggel kezdett, ezért győzelmi kényszerben volt mindkét együttes. A mieink Hollandiától hárommal, míg Portugália négygólos vereséget szenvedett Izland együttesétől. 

A találkozó nagyon rosszul indult, öt perc után 3-0-ra vezettek a portugálok. 

Tíz perc után a magyar csapat is feljavult, Lékai góljával 5-3 volt az állás az ellenfélnek. 

Egy perccel később Szita Zoltán bombagólt lőtt, amivel egy gólra jött fel a magyar csapat. Paulo Perreira portugál szövetségi kapitány ki is kérte első idejét. (5-4)

Negyedóra elteltével Szita újabb gólt lőtt, amivel 6-6 lett az állás, majd Pedro cunderjét követően egy góllal már vezettünk. (6-7) 

 

Tíz perccel az első játékrész vége előtt Topic góljával már kettővel ment a magyar csapat. (7-9) 

Öt perccel az első félidő vége előtt Miguel Alves valamint Duarte góljaival egyenlített Portugália (12-12) Gulyás István is kikérte első idejét.

Az utolsó öt percre újra fordítottak a portugálok, így a szünetben Portugália-Magyarország 15-14

Borítókép: Kovács Tamás/MTI 

Videók