Férfi kézi-vb: Nem kezdtek jól a középdöntőben a magyarok

Nem bírtak az eddig 100 százalékos házigazdával.


A magyar férfi kézilabda-válogatott szombaton 25-22-re kikapott a Herningben hazai közönség előtt játszó olimpiai bajnok dán csapattól az első középdöntős mérkőzésén a világbajnokságon, így már biztosan nem juthat elődöntőbe.
 
A magyarok a meccsen egyszer sem vezettek, legeredményesebb játékosuk pedig Szita Zoltán volt, aki hét lövésből öt gólt dobott.
 
A magyar csapat két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárta a csoportkört Koppenhágában, a középdöntőben pedig vasárnap 18 órától az Afrika-bajnok Tunéziával, szerdán pedig az előző világbajnokságon ezüstérmes Norvégiával találkozik.
 
Telt házat jelentő 15 ezer ember és elképesztő - magyar szemszögből szokatlanul ellenséges - hangulat fogadta a csapatokat. A magyarok Balogh Zsolt bokasérülése miatt ezúttal is csupán 15 játékost neveztek a keretbe, közülük az ugyancsak sérült Bodó Richárd nem lépett pályára.
 
Ahogyan a korábbi mérkőzéseit, ezt a találkozót is jól kezdte a magyar csapat, tartotta a lépést a gyorsabban kézilabdázó ellenfelével, amely egy-két gólosnál nagyobb különbséget nem tudott kialakítani. A játékvezetők két perc alatt négy kiállítást ítéltek egyenlő eloszlásban, ettől némileg megváltozott a játék addigi ritmusa.
 
A fordulópontot az jelentette, hogy a 16. percben pályára lépett a dánoknál Jannick Green kapus, akinek a védéseire alapozva csapattársai tovább növelték a különbséget.
 
Csoknyai István szövetségi kapitány már a szünet előtt pályára küldte az összes bevethető cserejátékosát, akik nem teljesítettek rosszul, de néha látszott rajtuk az összeszokottság hiánya.
 
A német játékvezetők a második félidőben is sokkal jobban tisztelték az olimpiai bajnok és házigazda dánokat, ez számos - meghozott és elmaradt - ítéletükön látszott. A magyarok védekezése az ellenfél gyors akciói miatt sok esetben továbbra sem állt össze, ami rendszerint hazai gólokat eredményezett.
 
Mindezek ellenére a válogatott nagyszerűen küzdött és remekül tartotta magát, az 51. percben például csak négy góllal vezettek a dánok. Jannick Green a hajrában is parádézott, mégis csupán három találattal győzött csapata, ami egyértelműen a magyarokat dicséri.
 
A dánok legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen lett, aki 13 kísérletből hét gólt dobott. A magyar kapusok közül Mikler Roland 17 lövésből hármat, Székely Márton 16-ból ötöt védett, míg a túloldalon Green 28-ból 12-t hárított.
 
A két együttes 42. egymás elleni meccsén 21 magyar siker és három döntetlen mellett 18. alkalommal győztek a dánok.

Eredmény, középdöntő, 1. forduló, II. csoport:
 
Dánia-Magyarország 25-22 (15-10)
Herning, 15 ezer néző, v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 40/25, illetve 38/22
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 1/0
kiállítások: 12, illetve 10 perc
 
Férfi kézilabda-vb, középdöntő, 1. játéknap:
 
I. csoport (Köln):
Németország-Izland 24-19 (14-10)
Franciaország-Spanyolország 33-30 (17-15)
 
A csoport állása: 1. Németország 5 pont/3 mérkőzés (83-65), 2. Franciaország 5/3 (82-77), 3. Horvátország 3/2, 4. Spanyolország 2/3, 5. Izland 0/3 (71-87), 6. Brazília 0/2 (43-58)
 
II. csoport (Herning):
Dánia-Magyarország 25-22 (15-10)
Svédország-Tunézia 35-23 (19-14)
 
A csoport állása: 1. Dánia 6 pont/3 mérkőzés (91-70), 2. Svédország 6/3 (95-77), 3. Norvégia 2/2, 4. Egyiptom 1/2 (54-57), 5. Magyarország 1/3 (82-88), 6. Tunézia 0/3
 
Az első és a második helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.
 
alsóházi rájátszás (Elnök Kupa), 1. játéknap:
 
a 17-20. helyért (Koppenhága):
Argentína-Ausztria 24-22 (12-12)
Szerbia-Bahrein 32-27 (15-17)
 
a 13-16. helyért (Köln):
Oroszország-Macedónia 30-28 (17-14)
Katar-Chile 37-27 (21-11)
 
a 21-24. helyért (Koppenhága):
Korea-Japán 27-25 (12-14)
Szaúd-Arábia - Angola 34-29 (20-14)

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Videók