Férfi kézi-vb: ennyire még nem örültünk vereségnek - reakciók

Mindkét kapitányunk értékelt.


A magyar férfi kézilabda-válogatott két szövetségi kapitánya, Csoknyai István és Vladan Matics is elégedetten értékelt a dánoktól elszenvedett 25–22-es vereséget követően.

 
„Lehet, hogy több is volt ebben a mérkőzésben, ha a ziccerek bemennek” – mondta Csoknyai István a válogatott első világbajnoki középdöntős mérkőzését követően, majd hozzátette, a dánok kapusa, Jannick Green beállásával megbabonázta a magyar játékosokat.
 
A kapitány rég örült ennyire vereségnek, ennek az oka pedig, hogy az együttes a második félidőt megnyerte a regnáló olimpiai bajnok ellen, ráadásul főként fiatalokkal a pályán: „Szita Zoli három éve a játékosom, tudtam, hogy bátor és bevállalós, nagyon jól játszott és nagyon örülök, hogy ilyen jól mutatkozott be a válogatottnál. Ugyanígy Juhász Ádám, Ligetvári Patrik, Máthé Dominik, azt gondolom, mindenki odatette magát rendesen és a fiatal sorunk sem vallott szégyent, sőt.”
 
Csoknyai István azt is elárulta, hogy már a dánok elleni összecsapás előtt is komolyan készültek a vasárnapi, Tunézia elleni találkozóra, mivel rendkívül kevés idő áll rendelkezésükre, így a szakmai stábbal szinte egész nap „tunéziáztak”.
 
Vladan Matics szövetségi kapitány is kiemelte a dán kapus teljesítményét, a sikertelen magyar ziccereket és a fiatalok kitűnő játékát: „Most a fiatal játékosok is megmutatták, mit tudnak 15 ezer ember nyomása alatt, fantasztikusan játszottak. Sajnálom a második félidőben kihagyott ziccereket, de így is elégedettek lehetünk, mert a jelenünk mellett jövőnk is van. Jövőre még tervezünk néhány fiatal játékost csatlakoztatni a kerethez és akkor nem kell majd aggódni a következő 5-10 évben a magyar kézilabdáért.”
 
A Tunézia elleni mérkőzésről Vladan Matics azt mondta, a válogatott önbizalmával nincsen probléma, az utolsó erejükig küzdeni fognak és mindent megtesznek a magyar emberekért.
 
A magyar férfi kézilabda-válogatott január 20-án vasárnap 18:00-tól Tunézia ellen lép pályára a világbajnokság középdöntőjének második fordulójában. 

Videók