ÉLŐ: Magyarország – Szlovénia, Felkészülési mérkőzés

A magyar férfi kézilabda válogatott a norvégok elleni vb-selejtező előtti utolsó erőfelmérőjét tartja. Mocsai Lajos tanítványai Szlovénia legjobbjai ellen játszanak Balatonfüreden.


Az utóbbi két évben igen vegyes előjelű emlékeink vannak a szlovén nemzeti csapatról. 2010-ben ellenük lépett rá a férfi válogatott arra az útra, amely most már Londonig ki van kövezve, ugyanakkor az év elején egy kellemetlen vereségbe is belefutottunk a szlovénok ellen.

Ki ne emlékezne rá, két évvel ezelőtt éppen világbajnoki selejtezőn találkozott a két válogatott, és órisái izgalmak közepette végül mi örülhettünk:  Ljubljanában a szlovének nyertek két góllal, a veszprémi visszavágó végén pedig szintén 27-25 állt az eredményjelzőn, ezúttal nekünk, amikor egy perccel a vége előtt Iváncsik Gergő bedobta a maga tizenkettedik gólját. Hátra volt még egy szlovén támadás, ami ha góllal zárul, idegenben lőtt több góllal továbbjutottak volna Zvizejék, de nem dobták be, így mi mehettünk Svédországba.

ÉLŐ, SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÜNK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Ott az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyen zártunk, majd a januári Európa-bajnokságon bravúrok sorával átmasíroztunk a halálcsoporton, hogy aztán a középdöntőben ismét összefussunk Szlovéniával. Azzal a csapattal, amely a kiesés széléről kapaszkodott vissza a csoportban: két vereséggel kezdett, de Norvégiától csak egy, míg Horvátországtól két góllal kapott ki Boris Denic csapata, a harmadik fordulóban viszont 34-32-re legyőzte Izlandot, a szlovén-norvég-izlandi hármas körbeverésből pedig másodikként jött ki, így folytathatta a középdöntőben. Aztán a franciák ellen is csak két góllal kaptak ki, a kissé elfáradt magyar csapat ellen viszont már 32-30-ra nyertek úgy, hogy kapusaink neve mellé alig húzhattunk be védett lövést, Dragan Gajic pedig 13 gólt is lőtt. A szlovénok ezzel a lendülettel odaértek a középdöntő harmadik helyére, így játszhattak az ötödik, olimpiai selejtezős helyért, ám a végső csatát 28-27-re elbukták Macedónia ellen.

Ki ne tudná, mi viszont megvertük a macedónokat a göteborgi olimpiai selejtező tornán, majd Brazíliát is, így a magyar válogatott 2004 után visszatérhet az ötkarikás tornára, de a fókuszban most még nem London van. Sokkal inkább a június 10-i Norvégia elleni világbajnoki selejtező, amire a szlovénok ellen tartja a főpróbát a Mocsai-csapat. A vb-selejtezős párharcot Veszprémben kezdjük, majd egy héttel később Oslóban zárjuk az északiak ellen, míg a szlovénok szerencsésebbek voltak a sorsolásnál, ők Portugália ellen szállnak harcba a spanyolországi vb-részvételért.

Kézilabda
Felkészülési mérkőzés

Magyarország - Szlovénia
16:30, Balatonfüred

 

Videók