Bánhidi és Lékai nélkül a vb-selejtezőn

Tétmeccsen eddig veretlen a férfi kézilabda-válogatott Izrael ellen.


A Magyar Kézilabda Szövetség írását változtatás nélkül közöljük. 

A szerdai találkozót, amely 18 órakor kezdődik, az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar csapatból Bánhidi Bence és Lékai Máté egészségügyi problémák miatt hiányzik, így a válogatottban ismét szerepet kaphat a többi között a mindössze 18 esztendős Fazekas Gergő, valamint a válogatottba nemrégiben hosszú idő után visszatérő Szöllősi Szabolcs is.

Az ellenfél együtteséből többen a francia első osztályban edződnek, köztük a Limoges-ban kézilabdázó irányító, Yoav Lumbroso is, aki 76 gólnál jár a francia ligában, vagy a Saran kapuját védő Dan Tepper, aki közel 30 százalékos átlag védési hatékonysággal áll eddig a szezonban.

A magyar férfi válogatott eddigi története során mindössze öt alkalommal találkozott Izrael csapatával, a legutóbbi mérkőzésre 2005-ben került sor, akkor felkészülési mérkőzés keretén belül magabiztos, 15 gólos győzelmet aratott nemzeti együttesünk.

A két csapat egymás elleni mérlege 4 magyar győzelem, valamint egy izraeli diadal, amelyet éppen Magyarországon, Tatabányán ért el az ellenfél, 1993-ban.

Chema Rodríguez, a magyar válogatott szövetségi kapitánya korábban így fogalmazott a világbajnoki selejtezőkről:  "Természetesen az a célunk, hogy megnyerjük mindkét mérkőzést és kijussunk a világbajnokságra, ez mindennél fontosabb. Izrael gyors kézilabdát játszik, több alacsony, technikás játékossal, akik közül sokan külföldön szerepelnek, többen nívós bajnokságokban. Alaposan fel kell készülnünk és egyáltalán nem szabad félvállról vennünk a riválist."

Folyamatosan látjuk, hogy egyre több országban játsszák magas színvonalon a sportágat, egyre kisebb a különbség az élmezőny és a pár évvel ezelőtthöz képest jóval több csapatot számláló középmezőny között.

A magyar válogatott mérlege Izrael ellen: 5 mérkőzés, 4 győzelem, 0 döntetlen, 1 vereség

Tétmérkőzéseken: 2 mérkőzés, 2 győzelem, 0 döntetlen, 0 vereség

A legutóbbi 5 mérkőzés:
2005. október 30., Südstadt, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Izrael 37-22 (17-10)
1993. december 11., Tatabánya, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Izrael 23-26 (9-9)
1985. február 20., Verdal, B világbajnoki csoportmérkőzés: Magyarország–Izrael 33-20 (18-10)
1985. február 2., Lyon, felkészülési mérkőzés: Magyarország–Izrael 26-20 (12-10)
1983. február 25., Gröningen, B világbajnoki csoportmérkőzés: Magyarország–Izrael 28-13 (17-5)

A magyar férfi válogatott kerete a vb-selejtezőkre:

Kapusok: BORBÉLY Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), MIKLER Roland (Pick Szeged), SZÉKELY Márton (Eurofarm Peliszter, északmacedón)
Jobbszélsők: BUJDOSÓ Bendegúz (Ferencváros), RODRÍGUEZ ALVAREZ Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Grundfos Tatabánya), BALOGH Zsolt (Grundfos Tatabánya), LEIMETER Csaba (HC PPD Zagreb, horvát)
Irányítók: FAZEKAS Gergő (Fejér-B.Á.L. Veszprém), GYŐRI Mátyás (Grundfos Tatabánya), HANUSZ Egon (TVB Stuttgart, német)
Beállók: ROSTA Miklós (Pick Szeged), SIPOS Adrián (Telekom Veszprém), SZÖLLŐSI Szabolcs (Dabas KC VSE), TOPIC Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (Wisla Plock, lengyel)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), SUNAJKO Stefan (Grundfos Tatabánya)

Szövetségi kapitány: Chema RODRÍGUEZ
Edző: Miguel Ángel VELASCO
Kapusedző: POROBIC Haris
Erőnléti edző: Tord ELLINGSEN

Az izraeli válogatott kerete:

Kapusok: Yahav SHAMIR (Winterthur, svájci), Dan TEPER (Saran, francia).
Szélsők: Nadav COHEN (Hapoél Rishon Lezion), Nadav NIZERI (Maccabi Rishon LeZion), Amit STELMAN (Hapoel Ashdod), Daniel ZARFATI (Ramat Hasharon)
Átlövők: Adir COHEN (Trembley, francia), Lior GORMAN (Sharbour, francia), Daniel MOSINDI (Saran, francia), Yarmi SIDI (Maccabi Rishon LeTzion), Ram TURKENITZ (Ramat Hasharon)
Irányítók: Jonathan DAYN (Rimpar, német), Yoav LUMBROSO (Limoges, francia),
Beállók: Yossi APO (Ramat Hasharon), Snir NATZIA (Nes Ziona), Daniel SHEKELIM (Ramat Hasharon)

Szövetségi kapitány: Oleg BOUTENKO

Videók