20 éve nem mulasztott meccset a leghűségesebb kézilabdadrukker

Húsz év óta a lengyel férfi kézilabda-válogatott valamennyi mérkőzését látta Michal Kaczmarik, a gárda leghűségesebb szurkolója.


A dániai Európa-bajnokság honlapjának munkatársa beszélgetett a piros-fehér nemzeti színekben pompázó, ökörszarvakkal díszített fejfedőt viselő, 28 esztendős fiatalemberrel, aki elmondása szerint nyolcéves korában zúgott bele a csapat játékába. Eleinte televízión követte nyomon a találkozókat, majd az utóbbi tíz évben minden összecsapást már a helyszínen drukkolt végig.

A mostani kontinensviadalra édesapja kísérte el, több mint 1100 kilométert utazva Zabrzéból Aarhusba.

A 2007-ben világbajnoki ezüst-, 2009-ben pedig bronzérmes lengyel válogatott az első két fordulóban egyformán egy-egy gólos vereséget szenvedett, de ha nyer pénteken az oroszok ellen, akkor bejut a középdöntőbe.

 

Videók