Férfi Kézilabda Eb: módosításokat eszközöl az EHF

Változik a mérkőzésre nevezhető játékosok száma és módja.


Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága módosította a mérkőzésekre nevezhető játékosok számát és módját a januári, magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság előtt.

Az EHF honlapjának beszámolója szerint a 35 fős bő keret tagjai közül - az eddigi 16-hoz képest - immár húsz játékost lehet nevezni a technikai értekezleten, és négy névnek csak mérkőzés előtt egy órával kell lekerülnie a csapatlistáról. A változást azzal indokolták, hogy ezáltal is csökkenjen a játékosok terhelése a tornán.

A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések részeként az Európa-bajnokságra minden válogatottnak legalább két nappal az első mérkőzése előtt meg kell érkeznie.

A selejtezősorozat május 2-án zárul, addig minden mérkőzést le kell játszani, a korábban elhalasztott találkozókat is, mert a torna csoportsorsolására május 6-án kerül sor Budapesten.

A magyar-szlovák közös rendezésű kontinensviadalt 2022. január 14-30. között rendezik Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pozsonyban és Kassán. A mezőnynek már tagja a két rendező ország válogatottja, valamint az előző Európa-bajnokságon döntős Spanyolország és Horvátország.

Borítókép: Facebook.com/Magyar kézilabda-válogatott

Videók