Roppant nemes gesztus a csurgóiaktól

A Csurgó a nyílt levél láttán felajánlja az EHF-kupában való indulás jogát a Gyöngyösnek.


Mint ismert, a Magyar Kézilabda Szövetség a csütörtöki elnökségi ülésén befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as szezont és törölte az addig elért eredményeket, egyúttal alapul véve az azt megelőző, 2018/2019-es idény végeredményét.

Korábban már írtunk arról, hogy a Siófok és a NEKA is vesztesként került ki a helyzetből. Később a Gyöngyösi Kézilabda Klub fejezte ki nyílt levélben nemtetszését.

Mivel a Csurgói Kézilabda Klub a döntés értelmében ismét lehetőséget kapott az EHF-kupában való induláshoz, a csapat rendkívül sportszerűen lépett, és átadják az indulás jogát a tavaly éppen mögöttük végző, idén azonban sokkal eredményesebben játszó Gyöngyös csapatának.

A csurgói klub elnökének nyílt levelét változtatás nélkül közöljük:

„HE-DO B. Braun Gyöngyös

Nagy Attila elnök részére

Tisztelt Elnök Úr, kedves Sportbarátaink!

Mindenekelőtt rögzíteni szeretnénk, hogy teljes mértékben egyetértünk a Magyar Kézilabda Szövetség – egészségügyi válsághelyzetből adódó – döntésével a 2019/2020-as bajnokság lezárását illetően.

Meggyőződésünk, hogy a Szövetség a befejezéssel az egyetlen jó döntést hozta.
Ami pedig a befejezés módját illeti, ott jó döntés nem lehetséges, viszont talán ez a legkevésbé rossz.

Tisztában vagyunk vele, hogy ez is okoz érdeksérelmet (a férfi mezőnyben pl. Nektek), de azt gondoljuk, hogy bármilyen más módszer több vitát generált volna.
A csapatok jelentős részének – köztünk nekünk is – ugyanis még 18 pont megszerzésére lett volna lehetősége, nem beszélve a sorsolásból adódó hátrányokról, avagy előnyökről.

Azt is rögzíteni szeretnénk, hogy a Csurgói Kézilabda Klub jövőre is örömmel venne részt a nemzetközi kupa küzdelmeiben, s erre talán a korábbi évek EHF-kupa szereplése alapján (öt idény alatt 26 mérkőzést is sikerült játszanunk, melyeken 17 győzelmet értünk el, többek között legyőzve a Hannovert, az Ademar Leont, az SC Magdeburgot, a Constantát vagy legutóbb éppen az USAM Nimest) nem is lennénk érdemtelenek.

Ugyanakkor elismerjük, hogy ebben a szezonban, noha legyőztük a Tatabányát vagy a Balatonfüredet is, Ti oda-vissza megvertetek bennünket (amit rajtatok kívül csak a Szeged mondhat el magáról), vagyis jobbak voltatok nálunk.

Ebből kiindulva és figyelemmel arra, hogy az MKSZ-hez küldött nyílt leveletekből úgy tűnik, hogy mindenképpen indulni szeretnétek a nemzetközi kupában, így – amennyiben a Szövetség jóváhagyja és az EHF sem ellenzi – a sportszerűség jegyében felajánljuk Nektek az indulás jogát, valamint az azzal járó esetleges plusz támogatást.

Úgy látjuk, hogy erre van jogi lehetőség, hiszen az előző szezonban éppen Ti végeztetek mögöttünk a hatodik helyen.

Úgy véljük, hogy jelenleg az a legfontosabb, hogy minél előbb és minél kisebb veszteséggel a vírust győzzük le és ezért tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

Ezt kérjük mindenkitől, így Tőletek is.

Sportbaráti üdvözlettel:

Dr. Varga János
Elnök”

Borítókép: Csurgó KK

Videók