Remek szériában a Körmend

A vasi együttes sorozatban hatodik győzelmét húzta be.


Megszakítás nélkül hatodszor nyert a Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben, melynek szerdai játéknapján 82-70-re győzött a Szedeák vendégeként.

Kiegyenlített összecsapáson a Sopron minimális különbséggel nyert Pakson a jól, de hiába hajrázó Atomerőmű ellen.

Harmadik győzelmét aratta a szezonban a ZTE, amely jó kezdésének köszönhetően magabiztosan múlta felül otthon a Kecskemétet. A vendégek az első félidőben 26 pontot szereztek, a nagyszünetben pedig 17 pontos hátrányban voltak, és az sem segített rajtuk, hogy a harmadik felvonást 20-11-re megnyerték. A ZTE viszont ezzel a győzelemmel megszakította kilenc mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

A címvédő Falco 84-69-re nyert Szolnokon. Jól kezdett a vendégcsapat, fásultan a hazai együttes, így a Falco azonnal magához ragadta az irányítást, majd a támadásban és védekezésben is gyengén teljesítő Szolnokkal szemben a nagyszünetre húszpontos előnyre tett szert (48-28).

Nagyot fordult a kocka a harmadik felvonásban, feltámadtak a vendéglátók, akik egy negyedben majdnem annyi pontot szereztek, mint az első félidőben, és miután hátul is rendezték a soraikat, nyílttá tették a párharcot. Nagy küzdelem és sok hiba jellemezte a záró játékrészt, amelynek első részében úgy látszott, kiegyenlített lesz a végjáték. A hajrához közeledve azonban a lendületes Somogyi, Benke párosnak köszönhetően ismét elhúztak a szombathelyiek, az utolsó percekre így már nem maradt túl sok izgalom.

Eredmények:
Naturtex-SZTE-Szedeák - Egis Körmend 70-82 (20-11, 12-27, 22-21, 16-23)
Atomerőmű SE-Sopron KC 82-83 (23-23, 20-26, 15-16, 24-18)
Zalakerámia ZTE KK - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 77-68 (23-12, 20-14, 11-20, 23-22)
Alba Fehérvár - DEAC-Tungsram 80-90 (13-22, 20-25, 20-22, 27-21)
MVM-OSE Lions - Kaposvári KK 74-83 (18-12, 19-22, 12-29, 25-20)
Pécsi VSK-VEOLIA - HÜBNER Nyíregyháza BS 93-85 (20-15, 27-31, 24-22, 22-17)
Szolnoki Olajbányász-Falco KC Szombathely 69-84

Borítókép: instagram.com/egiskörmendhivatalos

Videók