Hosszabbított jobbátlövőjével a Pick Szeged

Imanol Garciandia 2024-ig írt alá a csongrádiakhoz


2024-ig meghosszabbította szerződését a szegediekkel a spanyol átlövő Imanol Garciandia.

"A spanyol játékossal nagyon elégedettek vagyunk eddig, gyorsan beilleszkedett a csapatba, felvette a ritmust, erősségünk lett. Egy remek sportolót ismerhettünk meg, így gyorsan is ment a szerződés aláírás." – nyilatkozta a szegediek honlapján, Kiss Bence a Pick Szeged cégvezetője.

„Amikor a nyáron idejöttem, akkor egy évre írtam alá. És most meghosszabbítottuk két évvel, aminek nagyon örülök. Szerettem volna itt maradni, és a klub is szerette volna, ha maradok. Könnyen megállapodtunk egymással, hiszen mindenben egyetértettünk."  - mondta Garciandia a klub honlapján

"Az, hogy három évet itt tölthetek, fantasztikus számomra. A PICK Szeged Európa egyik legnagyobb csapata. 20-23 éves korom óta az a célom, hogy lépésről lépésre haladjak, és eljussak egy ilyen nagy klubhoz. Ez most sikerült, de természetesen ennyivel nem elégszem meg. Mindig csak előre kell tekinteni, ahogy ennél a klubnál mondjuk. Most az a célunk, hogy címeket nyerjünk és ott legyünk a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.” -
nyilatkozta a spanyol jobbátlövő a klub honlapján.

A PICK Szegedben a K&H férfi kézilabda ligában eddig 13 meccsen lépett pályára – ő szerezte a PICK Aréna első NB I-es szegedi gólját – és 32 találatot jegyzett. A Bajnokok Ligájában eddig 31-szer zörgette a riválisok kapuját.

 

A spanyol jobbátlövő idén nyáron érkezett a magyar bajnok Pick Szegedhez, aki tagja a 2022-es Eb-n a spanyol válogatott keretének. 

Borítókép: Facebook.com/ Pick Szeged
Forrás: Pickhandball.hu

Videók