Fontos változás jön a kézilabda NB I-ben

A külföldi és a magyar játékosokat is érinti a szabálymódosítás.


A férfiak és a nők mezőnyében is szeptember 12-én kezdődik az új idény a kézilabda NB I-ben.

A magyar szövetség (MKSZ) csütörtöki tájékoztatása szerint a bajnokságokban továbbra is 14-14 csapat vesz részt. A lebonyolítás változatlan: a női NB I-ben körmérkőzéses rendszerben játszanak a csapatok 26 fordulót, ezt követően alakul ki a végeredmény. A férfiaknál a 26 fordulót követően az első és a második helyezett oda-visszavágós döntőt játszik egymással jövő júniusban.

Rupp István, az MKSZ versenyigazgatója elmondta: fontos változás, hogy mostantól a külföldi kézilabdázók játékengedélyének kiadása a magyar állampolgárokéval azonos feltételek mellett történik, megszűnik tehát az a szabály, hogy a férfi bajnokságban az ötödik, a női élvonalban pedig a negyedik külföldi játékos után külön díjhoz kötött mindegyik légiós játékengedélyének kiadása.

"Erre a magyar játékosok védelmében volt szükség, azonban az utóbbi időszakban már érvényesült az az elv, hogy a tehetséges magyar kézilabdázók a tudásuknak megfelelő klubokban rendszeres játéklehetőséghez jutnak, így ebben a tekintetben a sportág tulajdonképpen önszabályozóvá vált"
- magyarázta a versenyigazgató.

Rupp István kiemelte, hogy az NB I-es liga hozzájárulásával a nemzetközi versenynaptárban szereplő időpontokon kívül további lehetőséget kapnak a közös gyakorlásra a felnőtt válogatottak. A férfiak a jövő januári, hazai Európa-bajnokság előtt összesen 16 extra napon készülhetnek együtt, míg a női csapat ősszel további három, a jövő év első felében pedig hat napot kap a válogatott heteken túl.

A bajnoki sorsolást július 22-én tartja az MKSZ.

A Magyar Kupa négyes döntőjének időpontja a férfiaknál április 23-24., a nőknél május 28-29.

Borítókép: Facebook.com/GyőriAudiETOKC

Videók