Csoknyai István sokat köszönhet Fürednek

A szakember 6 év után távozik a Balatonfüredi KSE vezetőedzői posztjáról.


Csoknyai István sok helyen megfordult a karrierje alatt. Az egykori játékos 10 évig volt a Veszprém másodedzője, szerepelt a szövetségi kapitányi poszton, majd a bakonyi együttes NBI/B-s csapatával nyert bajnoki címet. Első osztályú csapat vezetőedzőjeként először a Balatonfürednél ült le a kispadra, ahonnan most 6 év után távozik. A szakember a Veszprém Megyei Naplónak mesélt az itt eltöltött időszakról.

Csoknyai a lapnak elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet a Balaton-parti együttesnek, és úgy érzi rengeteget változtott ez alatt az időszak alatt. Kiemelte, a gárdánál lehetőséget kapott arra, hogy kibontakozhasson, amit próbált meghálálni azzal, hogy tudása legjavát adta. 

Elmondta, nagyon büszke rá, hogy sok fiatal náluk lett első osztályú játékos, és itt figyeltek fel rájuk a válogatottnál is. Hozzátette örül annak, hogy hazai pályán a 6 év alatt többször sikerült szoros meccset játszaniuk a Szegeddel és a Veszprémmel, bár amiatt van egy kis hiányérzete, hogy a nagy rivális Tatabányát egyszer sem tudták legyőzni idegenben.

A munkájával kapcsolatos nehézségként azt említette, hogy mivel minden év végén sok játékos távozott tőlük, így szinte az összes szezonra teljesen új csapatot kellett építenük.


Csoknyai szigorral, de jó hangulatban vezette a fiatalokra épülő gárdát.

Fotó: Facebook.com/BalatonfürediKSE

Az idei csonka szezonról azt mondta, kár érte - mert a kupában és a bajnokságban is lehetett volna esélyük az éremre -, de elfogadják a döntést.

Végül arra is választ adott, hogy a hosszú, de sikeres korszak után azért távozik, mert lejárt a szerződése, és bár a klub vezetői elégedettek voltak a munkájával, úgy érzik változásra van szükségük.

Ezzel kapcsolatban Csoknyai azt mondta, neki is jól jön majd a váltás, azt azonban egyelőre nem árulta el, hogy mi lesz a pályafutása következő állomása. 
 

Forrás: Veol.hu
Borítókép: Facebook.com/BalatonfürediKSE

 

Videók