Bejelentette visszavonulását a 43 éves kapuslegenda, Fazekas Nándor

Közel 20 éven át védte a válogatott kapuját 237 alkalommal.


Bejelentette visszavonulását a 43 éves kapuslegenda, Fazekas Nándor. 

A
 237-szeres válogatott hálóőr tegnap a SportPlatznak adott interjúban jelentette be, hogy befejezi pályafutását. 

Fazekas Nándor három ízben védett Veszprémben. 1994-ben volt először a bakonyiaknál, ahol 3 évig védett, majd egy évet Dunaújvárosban volt az ekkor 24 éves kapus. 2001 és 2004 között volt ismét Veszprém csapatában, ekkor BL-döntőbe jutott a bakonyiakkal, ám ott a Magdeburggal szemben alulmaradt.

A válogatottban 1998-ban mutatkozott be, tagja volt az 1999-es világbajnokságon  szerepelt nyolcaddöntőbe jutott csapatnak.

A legemlékezetesebb vb-je elmondása szerint a 2003-as volt, és a Jugoszlávia elleni meccse, ahol a válogatott 34-33-ra nyert és ezzel kijutott 12 év után az olimpiára.

 


Az emlékezetes Jugoszlávia elleni találkozón remekelt a magyar kapus.

Az athéni olimpián negyedikek lettek.

A legemlékezetesebb találkozó ezen a tornán a németek elleni mérkőzése volt, ahol az éppen Németországba szerződött hálóőr remekelt a Marcus Baur, Christian Zeitz, Henning Fritz fémjelezte együttessel szemben, a magyar válogatott legyőzte az akkori Eb-győztes, vb-ezüstérmes válogatottat.

Az olimpia után Németországba szerződött, előbb a Nettelstedt, majd a Gummersbach hálóját védte, utóbbival 2009-ben megnyerte az EHF kupát.



Fazekas Nándor Gummersbach-i mezben, akikkel 2009-ben EHF kupát nyert.
Fotó: Christof Koepsel/Bongarts/Getty Images

Ha már Németország, 2011-ben a svédországi vb-n is találkoztunk Heiner Brand együttesével, és ismét legyőztük a németeket, amivel akkor jelentős lépést tett a válogatott a londoni olimpia felé. Később a lengyelek elleni győzelemmel, és az ezzel megszerzett hetedik helyünkkel kijutottunk az olimpiai selejtezőtornára 

A 2012-es Eb-n Fazekas Nándor bravúrt bravúrra halmozott, az olimpiai- világ- és Európa-bajnok Franciaország ellen. A válogatott pedig megcsinálta a csodát. Legyőztük a Nikola Karabatic, Daniel Narcisse, Luc Abalo által fémjelzett francia gárdát.

 

A londoni olimpián a magyar válogatott csoportjának negyedik helyen végzett (Szerbiát, Dél-Koreát legyőzte, Dániától, Spanyolországtól, Horvátországtól kikapott) így következett a negyeddöntő Izland ellen.

Ha elbírunk hasonlót képzelni, mint a Jugoszlávia elleni  mérkőzés, akkor az Izland elleni olimpiai negyeddöntőre gondolhatunk. Itt is remekelt a kapus, és ugyancsak 34-33-ra győztünk  az Aron Palmarsson, Olafur Stefansson neve által fémjelzett a Pekingben olimpai ezüstérmet szerzett csapat ellen.



Az Izland elleni találkozóra sokáig emlékezni fog a magyar kapus és a szurkolók is.

Fazekas Nándor 2013-ig védett a Veszprém együttesében, onnan kölcsönbe került Katarban, majd 2015-ban tért haza a Balatonfüred együtteséhez távozott.

A legendás hálóőrnek három gyereke is kézilabdával foglalkozik legnagyobb Gergő az U18-as válogatott irányítója, a középső Máté, és a legkisebb Áron. Utóbbi a kaput választotta magának.


Fazekas Nándor eredménylistája


BL-döntős (2002)

Szuperkupa 2. (2002)

Világbajnoki hatodik (2003, 2009)

Világbajnoki hetedik(2011)

Világbajnokság 9. (2007)

Világbajnokság 11. (1999)

Európa-bajnokság 9. (2004)

Európa-bajnokság 13. (2006)

Európa-bajnokság 14. (2010)

Világkupa 7. (2004)

Ifjúsági Eb 8. (1994)

EHF-kupa győztes (2009)

Olimpiai negyedik helyezett (2004,2012)

Magyar bajnok (1997, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013)

Magyar Kupa-győztes (1999, 2002, 2003, 2004, 2010, 2011, 2012, 2013)

Összesen két olimpián, hat világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon erősítette az együttest, amelyben 237-szer lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett, 2003-ban az oroszok elleni helyosztón. 

Borítókép: Lars Baron/Bongarts/Getty Images

Videók