Balhé Csurgón! Befagyasztották a fizetéseket - Frissítve!

A Vác elleni elveszített találkozó után betelt a pohár.


A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Csurgói KK vezetősége befagyasztotta a fizetéseket, miután a csapat pénteken 24-22-re kikapott a sereghajtó Váci KSE otthonában.

"A teljesítményünkre nehéz olyan jelzőt találni, amely elbírja a nyomdafestéket. A pályára lépett játékosok, illetve azok nagy része szégyenletes játékot mutatott, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül" - áll a somogyi klub honlapján megjelent közleményben.

A vezetőség már közvetlenül a mérkőzés után, az öltözőben közölte, hogy határozatlan időre felfüggeszti mind a bérek, mind a korábban megszerzett prémiumok kifizetését, amely már a játékosok és a szakmai stáb tagjainak februári fizetésére is vonatkozik.

"Az esetleges személyi változások jelen helyzetben úgy tűnik, hogy elengedhetetlenek, tekintettel azonban a soron következő fontos mérkőzésekre, az ezzel kapcsolatos döntések időt igényelnek" - írják.

 

A közleményben megjegyzik, hogy a játékosok egy részének motiváltsága és hozzáállása jelentős mértékben romlott, ennek ellenére továbbra is a nemzetközi kupaszereplés elérése a cél Csurgón.

Hétfő délelőtt a klub vezetősége, a szakmai stábbal egyetértve - a nem megfelelő hozzáállás miatt -, azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól Klemen Cehtét és Gafar Hadziomerovicsot, és kezdeményezte velük a közös megegyezéses szerződésbontást.

A szlovén balátlövő, Klemen Cehte 2017-ben, a bosnyák beálló, Gafar Hadziomerovic pedig 2015-ben igazolt Csurgóra.

A Vác első alkalommal nyert a mostani idényben, a Csurgó pedig kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és nyolc vereséggel a tabella hetedik helyén áll.

 

Borítókép: Facebook.com/ Csurgói KK

 

 

Videók