A MOL-PICK Szeged magyar válogatottal erősíti keretét

A játékossal három éves szerződést kötöttünk.


A pickhandball.hu írását változtatás nélkül közöljük.

2022 nyarától csapatunkban folytatja pályafutást a magyar válogatott balátlövő, Szita Zoltán. A játékossal három éves szerződést kötöttünk.

- Nagyon sokszor kiemeltük már, számunkra fontos, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a keretünkben, így most egy kiváló hírrel szolgálok a szurkolótáborunknak. Jövő nyártól, azaz 2022. július 1-jétől hozzánk igazol a magyar válogatott balátlövője, Szita Zoltán. A tehetséges játékos a nemzetközi porondon is bizonyította már, hogy szép jövő előtt áll, biztos vagyok abban, hogy nálunk tovább fejlődik, a MOL-PICK Szeged erősségévé válik – nyilatkozta Kiss Bence, klubunk cégvezetője.

Szita Zoltán 1998. február 10-én született Veszprémben. Itt kezdett el kézilabdázni és itt mutatkozott be az NB I-ben. 2017-ben igazolt Balatonfüredre, ahol egészen 2019-ig szerepelt, majd külföldre, Lengyelországba, a Wisla Plock együtteséhez került. A 196 centiméter magas játékost 2017-ben a legjobb ifjúsági, míg 2019-ben a legjobb junior játékosnak választották meg Magyarországon. Tagja volt a 2017-ben a junior világbajnokságon hetedik helyen végző nemzeti csapatnak, és az idén Egyiptomban az ötödik helyet megszerző felnőtt válogatottnak.

- Egy nagyszerű csapathoz igazolok majd a jövő nyáron, ahol komoly célokért küzdhetek a társaimmal. A fejlődésem szempontjából fontos előrelépés lesz ez számomra, ez döntőnek bizonyult a döntésemben. Kiváló szakmai stáb mellett dolgozhatok, nagyszerű csapattársakkal játszhatok. Sokat beszélgettem válogatottbeli társaimmal, így Bánhidi Bence, Bodó Richárd, Mikler Roland és Rosta Miklós véleményét is kikértem, akiktől rengeteg jó szót kaptam. Természetesen jelenlegi csapattársam, Niko Mindegía is csak szépet mondott a klubról, a városról és a szurkolókról – nyilatkozta Szita Zoltán.

Szurkolóink Szita Zoltánnal vasárnap este 20 órakor klubunk Instagram-oldalán élő interjút láthatnak majd.

Forrás: pickhandball.hu/Süli Róbert
Fotó: Kovács Anikó/MKSZ

Videók