A magyar válogatott beállója Veszprémbe igazolt

A játékos öt év után hagyja el a tatabányai együttest.


A válogatott Sipos Adrián öt év után távozott a Grundfos Tatabánya KC kézilabdacsapatától, és a Telekom Veszprémbe igazolt.

A bajnoki bronzérmes Tatabánya honlapján vasárnap Marosi László elnök elmondta, hogy a válogatott beálló sokat tett a csapat sikereiért. Hozzátette, klubjuk soha nem gördített akadályt olyan játékosainak távozása elé, akik Bajnokok Ligája-szintű csapathoz szándékoztak szerződni.

A Telekom Veszprém honlapja szerint a 31 éves Sipos megállapodása két idényre szól. Az indoklás szerint azért esett a választásuk a 39 válogatott mérkőzésen 23 gólt szerző játékosra, mert eddigi klubcsapatában és a nemzeti együttesben is fejlődő, felfelé ívelő teljesítményt nyújtott az utóbbi években. Elsődleges feladata Veszprémben is a védelem fejlesztése, megszilárdítása lesz.




A két klub emellett egy olyan, utánpótlással kapcsolatos együttműködési megállapodást is kötött egymással, amelynek legfontosabb célkitűzése, hogy a Tatabánya segítségével minél több veszprémi fiatal kézilabdázó jusson meghatározó szerephez az NB I-ben, ezért a BFKA Veszprém fiataljainak átigazolásakor vagy kölcsönadásakor a Grundfos Tatabánya előnyt élvez majd.

Borítókép: Facebook.com/GrundfosTatabányaKézilabdaClub

Videók