Győzelemmel felérő hírt jelentett be szurkolóinak a MOL-PICK Szeged

Bánhidi 2025-ig marad a csapatnál.


A MOL-PICK Szeged 2025-ig meghosszabbította Bánhidi Bence szerződését, így a válogatott játékos további négy évig biztosan a szegediek csapatát erősíti majd, áll a klub honlapján. A klub írását változtatások nélkül közöljük.

A hír, amit most örömmel jelentek be a szurkolóinknak, olyan, mint egy nagy győzelem. Nem túlzás ez a megfogalmazás, hiszen a legnagyobb klubokkal versenyeztünk Bence hosszú távú szerződéséért, így egy rendkívüli csatát nyertünk meg.

Klubunk kiváló játékosával sikerült meghosszabbítanunk a szerződését. Válogatott beállósunk, Bánhidi Bence 2025-ig a MOL-PICK Szeged játékosa marad.

Az új igazolásaink mellett ez komoly erősítés, az egyik legnagyobb értékünkkel sikerült megállapodnunk, és amely mindenki számára nagy boldogság, hogy további négy évig biztos a #handballfamily tagja marad – nyilatkozta dr. Szűcs Ernő Péter, klubunk elnöke.

Bánhidi Bence 2016-ban igazolt hozzánk. A győri születésű játékos gyorsan a közönség kedvencévé vált, kiválóan indult már az első szezonja is. A BL-ben a horvát Zagreb ellen szerezte az első gólját, míg az NB I-ben a Budakalász otthonában talált be először. A magyar bajnokságban eddig 105 meccsen lépett pályára és 266 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában 269 találatnál jár, jelenleg a házi góllistán a negyedik helyet foglalja el. Csapatunkkal 2018-ban magyar bajnok, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett. Két éve csapatkapitány helyettes, a magyar válogatott meghatározó játékosa, az idei világbajnokságon az ötödik helyet szerezte meg a nemzeti együttessel.

Jól érzem magam a csapatnál, a városban, ennél nem is kell több egy sportolónak. Komoly célokért küzdünk, és én ezt szeretném a csapattársaimmal megvalósítani.

Ez a szerződéshosszabbítás is jelzi, hogy hosszútávra tervezek Szegeden, ahol kiváló szakmai munka folyik. A fejlődésem biztosított, egy remek szurkolótábor áll mögöttünk, és az év végétől egy olyan Arénában játszhatunk majd, amely Európa egyik fellegvárává válhat. Én ennek a csapatnak maradok a tagja, és azon leszek, hogy itthon és a nemzetközi porondon is trófeákat gyűjtsünk be – nyilatkozta Bánhidi Bence.

Forrás és borítókép: pickhandball.hu

Videók