Kézi: ősi riválisa ellen javítana a Veszprém

Csúcsrangadó következik az NB I-ben.


Vasárnap délután rendezik az idény első rangadóját a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged csapatai között a férfi kézilabda NB I-ben.
 
A szegediek idén két sikerélménnyel is gazdagodtak Veszprémben. Március 10-én bajnoki meccsen 32-31-re győztek, ez legutóbb 15 évvel korábban, 2003 februárjában sikerült nekik rendes játékidőben. Május 20-án, az NB I döntőjének visszavágóján 29-26-ra kikaptak, de összesítésben egy góllal jobbnak bizonyultak legnagyobb riválisuknál, így 11 év után ismét bajnoki címet ünnepelhettek.
 
A vasárnap 17.45-kor kezdődő összecsapás előtt a közelmúlt eredményein kívül a pillanatnyi forma is a vendégek mellett szól. A hazai pontvadászatban és a Bajnokok Ligája csoportkörében is százszázalékosak, míg a Veszprém a BL-ben három győzelemmel és két vereséggel rendelkezik, a bajnokságban pedig szerdán meglepetésre 26-24-re kikapott Tatabányán.
 
A bakonyiak legutóbb 2002 szeptemberében Cegléden veszítettek pontot (22-22) olyan magyar csapattal szemben, amely nem a Szeged volt, és legutóbb 1999-ben a Dunaferrtől kaptak ki.
 
Szakmailag a Szegedet állandóság jellemzi, hiszen 2013 óta Juan Carlos Pastor irányítja a csapatot. Azóta Veszprémben már Antonio Carlos Ortega, Javier Sabaté és Ljubomir Vranjes is volt vezetőedző, a múlt héten kinevezett spanyol David Davisnek pedig a vesztes tatabányai mérkőzés után a Szeged elleni rangadó lesz a második magyar bajnokija.
 
Davis úgy vélekedett, nem sokat gyakorolták a cseréket védekezésben, a meccs második félidejében pedig sokszor veszítettek labdát, ezeken kell változtatniuk a vasárnapi találkozóig. Lékai Máté elismerte, bután kézilabdáztak, sok hibával.
 
„Nincs más választásunk, mint a vasárnapi meccsre koncentrálni, hiszen muszáj lesz nyernünk hazai pályán, nincs más választásunk” – hangsúlyozta a válogatott irányító.
 
A MOL-Pick Szeged csapatkapitánya, a svéd Jonas Källman a klub honlapján elmondta, hat évig voltak csapattársak és szobatársak David Davisszel, akit jó barátjának mondhat és jó edzőnek tart.
 
„Már mindegy, hogy az előző idény végén ki nyerte a bajnokságot. Ugyanúgy kell odamennünk, ahogy tavasszal, mert nyerni szeretnénk. Tudjuk, hogy a Veszprém egy jó csapat, néhány napja edzőt váltottak, mindenre fel kell készülnünk” – magyarázta a balszélső.
 
Hozzátette, szoros meccsre számít, hiszen ellenfelüknek a váratlan vereség után nagyon fontos lenne nyerni.
 
„Nekünk arra kell koncentrálnunk, hogy játsszunk egy kiváló mérkőzést, ne legyen sok hibánk, és amikor csak lehetőségünk adódik a gólszerzésre, használjuk ki. A szezon legjobb formáját kell produkálnunk vasárnap, ha nyerni szeretnénk Veszprémben” – nyilatkozta.
 

Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. A visszavágót az első játszhatja hazai pályán. 

Videók