Sokat harcolt érte a Veszprém edzője, hogy kinevezzék

Egyértelmű célokat fogalmazott meg!


David Davis a veszprémi kézilabdacsapat új vezetőedzője rendszert szeretne vinni az együttes játékába, úgy véli minden egyéb feltétel adott ahhoz, hogy újra magyar bajnoki címet és BL négyes döntőt ünnepelhessen a Telekom Veszprém.

 
Kedden rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül jelentette be a veszprémi klubvezetés, hogy a menesztett Ljubomir Vranjes helyett a spanyol, David Davis ül a csapat kispadjára. A 41 éves szakember 1+1 évre szerződött Magyarország egyik legjobb csapatához.
 
„Maga a tény, hogy engem választott a Klub hatalmas boldogsággal tölt el" – nyilatkozta a handballveszprem.hu-nak a Davis. A trénernek abszolút nem idegen a Veszprém Aréna, annak idején első BL-meccsét is itt játszotta - akkor még a régi csarnokban -, de azóta már edzőként is többször visszatért.
 
„Évről évre visszatértem aztán, mint játékos és mint edző is, és azt kell mondanom, hogy remek szurkolóink vannak. Mindig támogatják a csapatot, hűségesen, nem számít, hogy ki ellen játszanak a srácok, mindig buzdítják őket. Amikor idejössz játszani, természetesen a drukkereket veszed észre elsőnek, aztán pedig a játékosokat. Amikor a Vardarral jöttem Veszprémbe, nagyon jó formában voltunk, de amint megláttuk a játékosokat egyből kisebbnek és kisebbnek gondoltam magunkat. Ez az az érzés, amit vissza kell állítani az ellenfelekben a közeljövőben."
 

Nem is lehet kérdés, hogy az új vezetőedző célja, hogy a szezon végén megint a Veszprém emelhesse magasba a bajnoki trófeát, valamint újra Final Fourba jusson Lékai Mátéékkal. „A legfontosabb, hogy odaérjünk a legjobb négy közé. Azt gondolom, hogy megvannak hozzá a minőségi játékosok, és a Klub is mindent elkövetett azért, hogy a csapat egyértelmű esélyese legyen Európa legjobb négy közé kerülésére. Meglátjuk majd, hogy alakul, de aki kicsit is ért a kézilabdához, az tudja, hogy a Veszprémnek hol a helye."
 
A szakvezető a rövidtávú célkitűzéseiről is beszélt, elárulta, az első az, hogy a válogatott szünetig hátralévő meccseit megnyerje az együttes. „A Szeged elleni összecsapás az egyik legfontosabb lesz, hiszen ők a legnagyobb riválisaink a bajnokságban."
 
Davis szerint remek a rendelkezésére álló játékosállomány, könnyű dolga van, mert bárkit küld a pályára, mindenki képes mindent megcsinálni, az ő legfontosabb feladata az, hogy megtalálja a kémiát a felállásban.
 
„Szeretném, ha normális sportemberi életet élnének. Tudom, hogy fiatalok, és hogy sztárok, de egy játékosnak mindig profinak kell lennie. Ha meg akar inni egy pohár sört, én nem fogom azt mondani, hogy ne, de jobb, ha összeszedett az életük, hiszen amit a pályán kívül csinálnak, az a pályán is megmutatkozik majd. Én pedig a pályán profikat akarok látni, akik együtt dolgoznak" – árulta el, mit vár a játékosaitól. Hozzátette, egy csapatként küzdenek majd, és persze elő fog fordulni, hogy valaki kevesebbet játszik, mások többet, de minden siker és kudarc közös. „Mindenkinek örülnie kell, hogy ilyen helyen dolgozhat nap mint nap, és ezért harcolnia kell minden másodpercben, a pálya minden négyzetcentiméterén. Ennyi. Azt szeretném, ha összetartana a csapat, és együtt nyernénk. Ezt várom tőlük a pályán és azon kívül is."
 
Egy Bajnokok Ligája-győzelem - ami egyébként a Veszprém legnagyobb álma - rengeteg összetevőből áll, de Veszprémben a többségük megvan, egyetlen nagyon fontos dolgot kell még kialakítani, rendszert a játékban. „Egy BL-címhez először is ilyen játékosok kellenek, mint akik Veszprémben vannak. Másodszorra, ilyen klub kell, mint a Veszprém, akik ehhez hasonló játékosokat tudnak ide csábítani. Harmadjára, kell egy ilyen szurkolótábor, mint amilyen Veszprémben van. Ezen kívül már csak egy rendszer kell, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a játékosok tudják, mit kell csinálniuk a pályán."
 
A szakember saját bevallása szerint sokat harcolt azért, hogy most egy ilyen csapatot vezethessen, de úgy véli, tovább kell küzdenie azért, hogy meg is ragadjon Veszprémben, egyre jobbnak kell lennie és folyamatosan dolgoznia kell ezért. Arra kéri a klub szimpatizánsait, támogassák csapatát, hogy minél előbb kilábaljon a gödörből a veszprémi együttes.
 

Videók