Jön az örökrangadó, amit mindenki imád

Komoly mérkőzést várnak!


 

A férfi kézilabda NB I szombati játéknapján kerül sor az idény első Szeged-Veszprém rangadójára.

    
A címvédő vendégek közül továbbra is hiányzik a csapatkapitány Nagy László, aki ujjtörése után gyógyul. Ennek ellenére Ljubomir Vranjes vezetőedző a klub honlapján kijelentette, győzni szeretnének idegenben.
Hozzátette, a Szegednek nincs olyan erősségű csapata, mint például a Paris Saint-Germainnek vagy a Bajnokok Ligája-címvédő macedón Vardar Szkopjénak, de Európa legjobb tíz együttese közé tartozik.
"A Szegednek jól megy idén, nagyon jó együttesről beszélünk, amely magas szinten játszik. Úgy érzem, a legnagyobb erősségük a védekezés, amit taktikusan váltogatnak. Persze, a támadásuk is erős, de szerintem leginkább a védekezésükből élnek" - nyilatkozta a svéd szakvezető. Vranjes ugyan úgy fogalmazott, hogy edzőként még nem találkozott a csongrádiakkal, ugyanakkor 2011 tavaszán volt egy olyan Szeged-Flensburg párharc a BL-ben, amit a magyar klubnál azóta sem felejtenek. A német csapat - amelynek Ljubomir Vranjes volt a vezetőedzője - olyan szűk kerettel érkezett az első meccsre, hogy csak egy kapust és két mezőnyjátékost tudott pályára küldeni csereként, ennek ellenére 27-26-ra győzött, majd a visszavágót 33-20-ra megnyerte, vagyis magabiztosan jutott tovább a nyolcaddöntőből. "Izgatottan várom az összecsapást, hiszen sok helyről hallottam, milyen különleges ez a derbi. Természetesen készülünk az ellenfélre, és nyerni akarunk. Szerintem apró különbségek döntenek majd" - mondta a szombati rangadó felvezetéseként a Veszprém szakvezetője.
    
 
A Veszprém legutóbb 2015 májusában tudott győzni Szegeden, azóta egyszer döntetlent játszott, két alkalommal pedig háromgólos vereséget szenvedett. A csongrádiak brazil válogatott balátlövője, Thiagus Petrus bízik benne, hogy csapata meg tudja ismételni a közelmúltbeli jó eredményeket. "Ez mindig különleges meccs, különleges hangulattal. Kőkemény taktikai csata várható, fontos lesz a remek formában kézilabdázó Lékai Máté kikapcsolása. Csakis akkor nyerhetünk, ha pontosan játszunk és a védekezésünk jól működik majd" - mondta a klub honlapján.
    
A hazaiak közül a hírek szerint mindenki egészséges és készen áll a játékra. A bajnokságban mindkét csapat százszázalékos, és a BL csoportkörében is jól szerepelnek: a Veszprém négy győzelemmel és egy döntetlennel, a Szeged pedig három sikerrel, egy döntetlennel és egy vereséggel rendelkezik. Az NB I-ben az alapszakaszt követően az első és a második helyezett oda-visszavágó alapon mérkőzik meg a bajnoki címért. Amennyiben érvényesül a papírforma, és ez a két csapat a Veszprém és a Szeged lesz, a rangadóiknak kiemelt jelentőségük van az egymás elleni eredmények miatt.

 

Brutális: ömlött a vér Kádár társának fejéből - fotó! " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

Videók