Változik a kézilabda Eb egyik helyszíne

Az eredeti tervek szerint hat mérkőzést játszottak volna ezen a helyszínen.


A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések következtében a dániai Frederikshavn kikerült a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság helyszínei közül.

A Dán Kézilabda Szövetség (DHF) honlapján Per Bertelsen elnök jelentette be, hogy az Arena Nordban nem lehet mérkőzéseket rendezni a december 3. és 20. között sorra kerülő tornán. Az Észak-jütlandi régió (Nordjylland) csütörtöktől december 3-ig hét települést - köztük Frederikshavnt - lezáratott egy vírusmutáció terjedése miatt.

A DHF tavaly augusztusban jelentette be, hogy az Európa-bajnokság egyik helyszíne Frederikshavn lesz, ahol hat csoportmérkőzést rendeztek volna.

Per Bertelsen elmondta, egyelőre nem tudják, hol kerül sor az olimpiai címvédő Oroszországot, a világbajnoki ezüstérmes Spanyolországot, továbbá Svédországot és Csehországot felvonultató B csoport találkozóira, de gőzerővel dolgoznak azon, hogy megtalálják az új helyszínt.

Az eredeti tervek szerint a csoportmeccseknek a norvégiai Trondheim, illetve a dániai Herning és Frederikshavn adott volna otthont, a középdöntőre Herningben és a norvégiai Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban került volna sor. A koronavírus-járvány miatt korábban már Stavanger és Oslo is kikerült a helyszínek közül.

Jelen állás szerint az A és a B csoportot Herning, a C és a D csoportot Trondheim, a középdöntő 1. csoportját Herning, a 2. csoportját Trondheim látja vendégül, az elődöntők, a bronzmeccs és a döntő pedig szintén Trondheimben lesz.

A tornán 16 csapat szerepel és 47 mérkőzést rendeznek. A magyar együttes a trondheimi C csoportban december 4-én Horvátországgal, 6-án Szerbiával, majd 8-án a világbajnok Hollandiával játszik. A négy csoportból az első három-három helyezett jut a középdöntőbe.

Borítókép: Jan Christensen / FrontzoneSport via Getty Images

Videók