Ezt kell tudni Rasmussen új csapatáról

Az elmúlt évek rendszeres bajnokához szerződött a korábbi magyar kapitány.


A lengyel bajnokcsapathoz szerződött a magyar válogatott korábbi kapitánya, Kim Rasmussen.

A dán mester, aki 2016-ban BL-t nyert a román CSM Bukaresttel, Magyarországról szerződik Lengyelországba, ahol korábban hat éven keresztül volt az ország szövetségi kapitánya, így a közeg nem lesz ismeretlen a számára. 

Kim Rasmussen 2010 és 2016 között irányította a lengyel válogatottat. Ezidő alatt kétszer lett vb-4. csapatával. A 2015-ös vb-n a magyar válogatottat ejtették ki a nyolc közé jutásért. 

A MKS Lublin 22-szer nyerte meg a lengyel bajnokságot, az újdonsült keretben olyan játékosok lesznek, mint Weronika Gawlik, valamint a Buducnoszt együttesével BL-t nyerő Kinga Aachruk (Byzdra), akikkel a nemzeti válogatottban dolgozott már együtt.

Az idei szezonban a lengyel bajnokcsapat, a Bajnokok Ligájában indult, ám egy nagyon erős csoportba került, az Esbjerg, Rosztov, valamint a CSM Bucuresti együttesével játszott, nem volt esélyük a továbbjutásra. 



Kim Rasmussen a lengyel válogatott kapitányaként. Akkori játékosai közül, most is soknak lesz edzője.

Fotó:  Jan Christensen / FrontzoneSport via Getty Images

Utána átkerültek az EHF-kupa csoportkörébe, ahol az Érddel is összekerültek, de a továbbjutás innen sem sikerült.

Legjobb idényük, a 2001/2002-es volt, amikor a legjobb nyolc közé jutottak, ahol a későbbi BL-döntős Ferencváros állította meg őket.



Sport365.hu - Bajnokcsapat edzője lesz Kim Rasmussen

Borítókép:Jan Christensen / FrontzoneSport via Getty Images

Videók