"Tudjuk, hogy limiten vagyunk, de nem lehetetlen a továbbjutás" - Nagy László

A Veszprém sportigazgatója szerint ennyi technikai hibával nem lehet megfordítani a párharcot.


A Sporttv.hu írását változtatás nélkül közöljük. 

A Telekom Veszprém lejátszotta első BL-negyeddöntőjét a Nantes ellen. Franciaországban 32-28-ra nyertek a hazaiak, így a Veszprémnek a visszavágón (TV: május 20., 18 óra, Sport1). legalább öt góllal kell nyernie (vagy csak néggyel, de maximum 27 gólt kapva).

Egy hatalmas előnye mindenképpen lesz a Veszprémnek a mérkőzésen, nézők előtt rendezik meg a visszavágót, és ugye a veszprémi szurkolók olyan hangulatot tudnak teremteni a Veszprém Arénában, amivel legalább még egy emberként lehet velük számolni. A Harmadik Félidőben a sportigazgató, Nagy László elemezte az első mérkőzést, és beszélt a második találkozóval kapcsolatos várakozásokról.

Nagy László a Telekom Veszprém-Nantes párharcról a Harmadik Félidőben:


„Tudjuk, hogy limiten vagyunk, de nem lehetetlen. Egyértelmű, hogy ennyi technikai hibával, mint amit elkövettünk Nantesban, a visszavágón sem lesz több esélyünk, úgyhogy ezeket minimálisra kell csökkenteni. Mindenkinek sokkal jobb teljesítményt kell nyújtania, mint Nantesban, és akkor esélyünk van kiharcolni a továbbjutást, és bejutni a Final4-ban” – fogalmazott Nagy László, aki Gasper Marguc, Andreas Nilsson és Rodrigo Corrales teljesítményét azért kiemelte, és úgy véli, Lékai Máténak a mérkőzés elején és Petar Nenadicsnak a végén voltak jó pillanatai. Azonban a mérkőzés középső szakasza, az a bő 30 perc mindenképpen javítandó, és védekezésben is jóval többet kell produkálni.

 

Egy másik fontos tényezőre is felhívta a figyelmet a hazai meccs kapcsán: „Nem utolsósorban a pályától picit elszakadva ugyan, de szeretném megjegyezni, hogy nézők előtt játszhatunk. Bízom benne, hogy a közönségünk mellénk áll, hajt és buzdít bennünket, és ez a régi szép időket hozza elő belőlünk, a csapat is magára talál, és ki tudjuk majd harcolni a továbbjutást.”

“Bennünk van ez a kellemetlen mérkőzés, ez egyértelmű. Többet hibáztunk lövésekből, a statisztika az átlövések kapcsán gyatra teljesítményt mutatott. Én ebből a szempontból vagyok bizakodó, mert rengeteg volt a technikai hiba, az elpuskázott kapuralövés, és bízom benne, hogy még egyszer ilyen rossz játékot nem fogunk produkálni…” – nyilatkozta, és azt is elárulta, hogy a játékosokban megvan az, hogy többre hivatottak, többre képesek, és bízik benne, hogy elérik a céljukat.

A Sport1 csütörtökön 18 órai kezdettel élőben közvetíti a visszavágót, Bartha Zoltán és Pásztor István kommentálja a mérkőzést. Ne feledjük, a tét a Final4, és újra igazi meccshangulat lesz a Veszprém Arénában.

Telekom Veszprém-Nantes: május 20., csütörtök 18:00, Sport1 (élő)

 

 

A MOL-Pick Szegedről a Harmadik Félidőben:


Szűcs Ernő Péter, a MOL-Pick Szeged igazgatóságának tagja is a Harmadik Félidő vendége volt. Szita Zoltánról is beszélt: „Rengeteget fejlődött Plockban, ezt látjuk a válogatottban, és látjuk a Plock mérkőzései során is. Sajnos a szerződése olyan volt, hogy leghamarabb 2022-ben lehet kivásárolni, amit ki kell várnunk. Mert mi szerettük volna, ha már idén tudott volna csatlakozni hozzánk.” – árulta el a sportvezető Szita Zoltánról, aki elmondta, hogy a Szeged is az egyik olyan csapat, amely szeretné Máthé Dominikot is a soraiban tudni, de tisztában van vele, hogy nincsenek ezzel egyedül. „A mi koncepciónk az, hogy azokat a magyar válogatott játkosokat, akik tényleg BL-szinten tudnak kézilabdázni, azokat lehetőség szerint visszahozzuk Magyarországra, vagy ha itt vannak, a Szegedben tudjuk őket.”

„Nagyon remélem, hogy nem marad tüske sem Jonasban, sem bennünk, mert az ő pályafutása olyan példaértékű, amit emelt fővel kell befejezni” – ezt már Jonas Källman nyári távozásáról mondta, utalva arra, hogy a közelmúltban a svéd klasszis és a klub között nézeteltérés alakult ki a játékos távozása, és annak kommunikációja kapcsán.

Bánhidi Bence is megszólalt, aki a közelmúltban hosszabbította meg szerződését a klubbal. Azt mondta, meghallgatta az ajánlatokat, de a döntésében nem az ajánlat nagyságán volt a hangsúly, hanem azon a jövőképen, amit a szegedi vezetők vázoltak neki. Bevallotta, az érzelmei is befolyásolták, mikor döntött. „A Szeged kérte tőlem már a legelején, hogy ő legyen az első és egyben az utolsó. Van köztünk egy olyan bizalom, hogy én megadtam a vezetőknek, hogy velük ültem le utoljára, előtte meghallgattam több csapatot is, el is gondolkoztam, milyen lenne az életem például külföldön vagy más csapatban. Szeretek ilyen dolgokról fantáziálni, beleilleszteni magam egy másik csapatba, de végül úgy döntöttem, hogy van most itt egy biztos jó, ahol tényleg rám épül minden, és ezt a jót nem akartam megtartani.” Bánhidi is nagyon örült annak, hogy Miguel Martin érkezik a csapathoz, míg Martin első kérdése az volt a tárgyalások során, hogy Bánhidi marad-e. „Előtte nekem már Instagramon írogatott, hogy ’remélem, maradsz, mert úgy néz ki, jönni fogok, de még nem írtam alá’, úgyhogy már volt egy kis előzetes beszélgetés” – mesélte Bánhidi.

Az elnök elmondta, a portugál irányítóval könnyű volt megállapodni, a klub szerette volna a játékos, a játékos pedig szeretett volna Szegeden játszani. A 21 éves norvég Alexander Blonz esetében a játékossal ugyanez volt a helyzet, viszont az Elverummal való megegyezés nem volt könnyű, de mindkét klub megelégedésére sikerült megkötni a szerződést.

Borítókép: 

 

Videók