Szucsánszki: "Pokoli hangulat várja a Viborgot"

Pokoli hangulatot és 6-8 gólos sikert vár együttesétől a dán Viborg elleni női kézilabda KEK-döntő első mérkőzésén Szucsánszki Zita, a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitánya.


"Azt hiszem, 6-8 gólos előny elég lenne az idegenbeli visszavágóra. Abban a pokoli hangulatban, amit a szurkolóink szoktak teremteni, ez nem is lehetetlen" - mondta az MTI-nek pénteken a válogatott irányító.


    
A Ferencváros a KEK mostani idényében valóban kiválóan szerepelt hazai pályán, eddigi öt meccséből valamennyit megnyerte, ráadásul minden alkalommal legalább nyolc góllal nyert saját közönsége előtt.
    
Szucsánszki szerint egyáltalán nem okoz gondot a csapatnak, hogy Dabason fogadja a Viborgot. Mint mondta, már jól ismerik és szeretik az ottani csarnokot, mert kiváló atmoszférát tudnak teremteni benne a szurkolók, s talán ennek is köszönhető, hogy a tavalyi fináléban, illetve az idei elődöntőben egyaránt nagyarányú diadalt arattak ott. Egy éve a spanyol Mar Alicantét öt, míg idén az orosz Dinamo Volgogradot nyolc találattal győzték le Dabason.


    
Elek Gábor vezetőedző ugyanakkor arra hívta fel játékosai figyelmét, hogy amíg az orosz csapatokat meg lehet törni, addig ez az északiakkal szemben szinte elképzelhetetlen. Őket nem zavarják meg a váratlan körülmények, vagy akár az sem, ha egy rosszabb periódus miatt vesztésre állnak.


    
A Ferencváros vasárnap 18:30 órától fogadja a Viborgot Dabason, míg a visszavágót egy héttel később 16:40 órától rendezik a dániai városban.


 

Videók