Szívproblémái miatt vonul vissza a Barcelona klasszisa

Víctor Tomás, a katalánok kézilabdázója könnyek között jelentette be döntését.


Sajtótájékoztató keretein belül jelentette be visszavonulását Víctor Tomás, az FC Barcelona csapatkapitánya.

A februárban 35. életévét betöltő kézilabdázó szívproblémákkal bajlódik, így ezért döntött a pályafutása befejezése mellett.

„A szívem nem bírná, ha ugyanezen a magas szinten terhelném tovább, mint az elmúlt tizennyolc évben, és ez hatással lenne a civil életemre is. Normális életet szeretnék élni, ehhez arra van szükség, hogy befejezzem az élsportot. Az elmúlt huszonhárom év álomszerű volt számomra” – mondta visszavonulása kapcsán Víctor Tomás, az FC Barcelona 34 éves klasszisa.


Tomás 1998 óta tartozott az FC Barcelona kötelékébe, azóta 67 trófeát nyert a kiváló jobbszélső a katalánokkal, többek között három Bajnokok Ligáját, 11 spanyol bajnoki címet, 10 Király-kupát, 12 spanyol Szuperkupát és 4 Super Globe-ot is.

A spanyol válogatottal 2013-ban világbajnok volt, a 2008-as olimpián pedig bronzérmes.

A sajtótájékoztatón elárulta, a döntés már hónapokkal ezelőtt megfogalmazódott benne, csak a bejelentéssel várt a mai napig.

Az FC Barcelona bejelentette, hogy visszavonultatja Víctor Tomás mezszámát, a 8-ast.



Borítókép: fcbarcelona.com
Forrás: fcbarcelona.com

Videók