Székely Márton csapatával, valamint Bartók Donát együttesével is egy csoportba került a Tatabánya

Ez bizony nehéz csoport.


A Grundfos Tatabánya KC a válogatott kapus Székely Mártont foglalkoztató északmacedón Eurofarm Peliszterrel, valamint Bartók Donát csapatával, a svájci Kadetten Schaffhausennel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Európa-liga sorsolásán, amelyet csütörtökön Bécsben rendeztek.

A D csoportban szerepel még a görög AEK Athén, a portugál Sporting CP és a francia USAM Nimes Gard.
Az előző idényben a Tatabánya mind a tíz mérkőzését elveszítette a második számú európai kupasorozat csoportkörében, az Eurofarm Pelisztertől akkor 21-19-re, majd 24-21-re, a Kadettentől pedig 27-23-ra és 32-30-ra kapott ki.

Székely Márton 2016 és 2019 között három idényen keresztül éppen a Tatabánya kapuját védte, ebben az időszakban vált stabil válogatott játékossá és a magyar élvonal egyik legjobb kapusává. Ezt követően a Telekom Veszprémhez igazolt, az idei év első felét az FC Portónál töltötte, majd nyáron szerződött Észak-Macedóniába.

Bartók Donát idén januárban került Schaffhausenbe, februárban a Tatabánya elleni két meccsen összesen hét gólt szerzett.

A csoportkör első fordulóját október 19-én, az utolsót március 8-án rendezik. A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.


 

Fotó: Facebook.com/ Grundfos Tatabánya) 

 

Az Európa-ligára idén 52 klub nevezett, közülük a Balatonfüredi KSE és a Csurgói KK a selejtező első fordulójában búcsúzott. A Tatabányának kiemeltként nem kellett selejtezőt játszania.

A csoportkörben szerepel még Szita Zoltán lengyel csapata, az Orlen Wisla Plock is.

Ilyés Ferenc, korábbi 229-szeres válogatott játékos, a Grundfos Tatabánya KC klubmenedzsere az M1 aktuális csatornán elmondta, megpróbálják felcserélni az első néhány hazai mérkőzésük pályaválasztói jogát, mert új otthonukban csak decembertől rendezhetnek meccseket. A Földi Imre Sportcsarnok továbbra sem felel meg az európai szövetség előírásainak, így a csapat eddig a győri Audi Arénában játszott házigazdaként az európai porondon.

"Nagy változásokon ment át a csapatunk, ezért nem számítunk könnyű mérkőzésekre az Európa-ligában, minden pontért meg fogunk szenvedni. Talán nem a legnehezebb csoportba kerültünk, de sokat kell majd utaznunk. Izgatottan várjuk a rajtot, és reméljük, sikerül szereznünk jó néhány pontot" - magyarázta Ilyés.

Borítókép: Facebook.com/ Grundfos Tatabánya

Videók