Sterbik éles kritikája a Barca-Veszprém után

Elmondta, mi kell ahhoz, hogy BL-meccseket nyerjenek.


A klasszis kapus szerint egy kicsivel jobban kellett volna teljesíteniük, kevesebb technikai hibát elkövetni, mert ezek a kihagyások és a rossz átadások Barcelonában megbosszulják magukat.
 
A Telekom Veszprém 31–28-as vereséget szenvedett szombaton a Barcelonától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A magyar csapat kapusa Sterbik Árpád a barcelonai vereség után a hibát először magában kereste
 
„Igaz, sokszor védtem „védhetetlent”, egy az egyben sikerült hárítanom talán féltucatnál is több lövést, de kaptunk egy csomó gólt, amelyek közül néhányban biztos, hogy én is benne voltam – mondta a 38 esztendős kapus az SzPress Hírszolgálatnak.
 
A világ- és Európa- bajnok, emellett négyszeres BL-győztes kézilabdázó véleménye szerint nyerhető meccset veszítettek el Barcelonában, és éppen ez a legbosszantóbb a fiaskóban. Ljubomir Vranjes vezetőedző és a játékosai a győzelem reményében utaztak el Barcelonába.
 
„Finoman fogalmazva nem a legjobb mérkőzésünket játszottuk. Csak egy kicsivel kellett volna jobban teljesítenünk, kevesebb technikai hibát elkövetni és nem eladott labdákkal helyzetbe hozni az ellenfelünket. Idegenben, ráadásul éppen Barcelonában a kihagyások és a rossz átadások megbosszulják magukat” – szögezte le Sterbik.
 
Véleménye szerint a gyors egymásutánban következő újabb BL mérkőzéseken csak akkor arathat győzelmet a csapata, ha a védelmet az eddiginél is jobban sikerül megszervezni, és tökéletes lesz az összhang a védőjátékosok és a kapus között.
 
A bakonyiak következő BL ellenfele hazai pályán a Vardar Szkopje, majd egy héten belül és ráadásul idegenben a fehérorosz Breszt és az újdonsült európai kupagyőztes francia Montpellier következik. A Kielce és a Barcelona után jövő szombaton sorozatban harmadszor is egy korábbi Bajnokok Ligája győztes együttes lesz az ellenfelük, de Sterbik győzelmet vár csapatától a macedónok elleni csoportrangadón, és alacsonyabb hibaszázalékkal védene, mint legutóbb Barcelonában.
 
„Az elmúlt szombaton a barcelonai Pérez de Vargas körülbelül ugyanúgy teljesített, mint én, de a szkopjei kapus „kollégákkal” már nem szívesen ikszelnék. Ugyanúgy javulnom kell, mint a Veszprém minden kézilabdázójának. Van egy régi mondásom, ami most nagyon is aktuális: Aki akar, az tud is.”

Videók