Skaliczki: „Fejben szétestünk, a belső morálunk feszült, felhoztunk a Flensburgot”

A hétvégi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében otthon szenvedett vereséget a Pick-Szeged. Skaliczki László szerint a párharc még nincs lefutva.


A Pick-Szeged 45 percig kiválóan játszott a német SG Flensburg-Handewitt ellen, de az utolsó negyed órára összeomlott a szegedi együttes és a Flensburg végül nyerni tudott. - Nem vagyok levert, inkább csalódott – kezdte Skaliczki László vezetőedző a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. - Az első félidő gyenge kezdését követően nagyszerűen játszottunk, minden rendben volt, de a második félidőben összeomlottunk. Támadásban hibáztunk, védekezésben pedig felhoztuk a Flensburgot. Azt kell mondanom, hogy mi nyertük meg nekik a meccset.

A vezetőedző szerint külsőleg rendeződött a klub jövője, de fejben nincs rendben a csapatmorál. Egyelőre ezért szélsőséges a csapat, belső feszültség dúl a játékosokban.

A hazai vereség ellenére idegenben is lehet esélye a Szegednek, mivel itthon is sikerült elbizonytalanítani a német együttest.

Fotó: delmagyar.hu
 

Videók