Megvan a férfi kézilabda BL-döntőjének időpontja

A kézilabda rajongóknak ez a karácsony különlegesen izgalmas lesz.


Decemberre halasztotta a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét az Európai Kézilabda Szövetség (EHF).

Az EHF csütörtöki közleménye szerint a sorozat végcsatározásaira december 28-án és 29-én kerül sor az eredeti helyszínen, Kölnben.

A férfiaknál már márciusban május 30-31-ről augusztus 22-23-ra halasztották a négyes finálét, amelynek ezúttal másodjára módosították az időpontját, miután Köln jelezte, hogy nem tartható az augusztusi dátum sem.

A negyeddöntőbe jutásért a MOL-Pick Szeged a címvédő északmacedón Vardar Szkopje, a Telekom Veszprém pedig a lengyel Orlen Wisla Plock együttesével találkozik. A két magyar csapat azonos ágon van, vagyis továbbjutás esetén a nyolc között egymással játszanának.

Az EHF leszögezte, továbbra is egyeztet a többi házigazdával is, így Budapesttel a női BL, míg Berlinnel a férfi EHF Kupa négyes döntőjéről. Előbbit szeptember 5-re és 6-ra, utóbbit augusztus 29-re és 30-ra halasztották már korábban.

Borítókép: Facebook.com/EHF


 

Videók