"Már egyre jobb formát mutat a csapat" - Szita Zoltán

Egy hónap után játszik újra meccset a Wisla Plock.


Egy hónapos kényszerszünet után kedden ismét mérkőzést játszik a válogatott Szita Zoltánt foglalkoztató lengyel Orlen Wisla Plock kézilabdacsapata.

A balátlövő az M4 Sporton, a Sporthíradó című műsorban elmondta, hogy az új bajnoki szezonban még csak három meccset tudtak játszani - egyet elveszítettek, kettőt megnyertek -, mert több találkozójuk elmaradt a koronavírus-járvány miatt, néhány napot nekik is karanténban kellett tölteniük.

"A játék alapvetően nem ment rosszul, de látszik, hogy hosszú kihagyás után tértünk vissza. Már egyre jobb formát mutat a csapat"
- nyilatkozta Szita.

A Wisla Plock kedd este az osztrák Fivers WAT Margareten együttesét fogadja az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.

"Nagyon várjuk ezt a találkozót. Az a célunk, hogy elérjük a négyes döntőt" - mondta a magyar balátlövő.

Hozzátette, az újabb szigorítások miatt zárt kapuk mögött kell pályára lépniük, a megfertőződött játékosoknak viszont nem kell négy-hat hetet kihagyniuk a gyógyulásuk után, mint Magyarországon.

Szita a Telekom Veszprém és a Balatonfüredi KSE után tavaly nyáron igazolt a lengyel csapathoz, amelynek már az első idényében meghatározó játékosa lett. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított évadban 33 mérkőzésen 101 gólt szerzett, a múlt héten pedig 2023-ig meghosszabbította szerződését.

"Nagyon örültem neki, hogy alapemberként számítanak rám, ahogyan az előző szezonban. Örülök, hogy megbíznak bennem, és jól tudok teljesíteni" - mondta.

A 19-szeres válogatott játékos kifejtette, az előző szezonban sok tapasztalatot szerzett, és javult a fizikai állóképessége is.

"A türelem és a megfelelő helyzetkiválasztás az a két dolog, amin tudtam javítani, már nincsenek elhamarkodott döntéseim" - vélekedett.


Borítókép: Facebook.com/ Wisla Plock

Videók