Közte 13 az első félidőben Olaszország ellen

Elek Gábor csapata érvényesíti a papírformát a világbajnoki selejtező első félidejében.


A sikeres olimpiai kvalifikáció után a magyar női kézilabda-válogatott  Olaszország ellen lépett pályára hazai pályán világbajnoki selejtezőn. 

A találkozót a papírformának megfelően kezdte a találkozót, Lukács és Márton két-két góljára, csak Manojlovic válaszolt, így már 3 perc után 4-1 volt az állás. 

A nyolcadik percig kellett várni az olasz csapat második találatára, amelyet De Balzo szerzett, amit Fappo toldott meg lerohanás után. (6-3)

Két perccel később már öt góllal vezetett a magyar együttes. Zácsik és Márton Gréta találataival 8-3 volt az állás.  

Negyedóra után Vámos Petra megszerezte első gólját a találkozón, aminek következtében 12-5 volt az állás. 

Tíz perccel az első félidő vége előtt Lukács és Vámos újabb találata után időt kért az olasz kapitány. (14-5)

Két perccel később Klujber Katrin góljával már 10 volt a két csapat között a különbség. (16-6) 

Öt perccel az első félidő vége előtt, a Ferencváros jobbátlövője, ezúttal hetesből volt eredményes. (19-7) 

Az első játékrész utolsó percei is a magyar csapaté volt, Stefanelli az olaszok kilencedik találatát lőtte. (21-9)

Az utolsó szó Klujberé volt az első félidőben, aki kb 15 méterről lőtt gólt, így a szünetben Magyarország-Olaszország 23-10. 

Borítókép: Facebook.com/ Magyar kézilabda-válogatott
 

Videók