Kézilabda: szenzációs győzelmet aratott a Csurgó az EHF Kupában

A Csurgó fontos, 31-27-es győzelmet aratott a vendég spanyol Ademar León ellen, így az utolsó fordulóban dől el, hogy a magyar csapat bejut-e a férfi kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjébe.


Az azonos ponttal álló két csapat első összecsapásán, Spanyolországban a León 28-19-re nyert, és a Csurgó csak akkor tarthatta életben a negyeddöntőbe jutásról szőtt álmait, ha a visszavágón begyűjti a két pontot.

A remek hangulatú találkozón a frenetikus szurkolók által hajtott hazaiak jó támadójátékkal negyedóra elteltével 9-7-re vezettek, majd tíz perc alatt 8-3-as részsikert produkáltak, és ebben a szakaszban már a védelem is jól teljesített.

A szünetre hatgólos lett az előny. A folytatásban felváltva estek a találatok, majd megrázta magát az Ademar, és felzárkózott 24-21-re.

A Csurgónak sikerült kilábalnia a hullámvölgyből, s tartani tudta a 3-4 gólos különbséget.

Tíz perccel a vége előtt 27-23 volt az állás. Castro Álvarez révén versenyben maradtak a spanyolok, akik feljöttek egy gólra (28-27), ám Pordán és Grebenár is lélektanilag fontos pillanatban talált be, eldöntve így a mérkőzést.

A Csurgó egy hét múlva Hannoverben lép pályára, és várhatóan a német ellenfél otthonában is be kell gyűjtenie a két pontot a továbbjutáshoz.

KÉZILABDA
EHF Kupa, A csoport, 5. forduló:
Csurgói KK - Ademar León 31-27 (20-14)

Videók