Kézilabda: három magyar csapat várja a BL-főtábla sorsolását

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB-MVM Veszprém és a Pick Szeged, a női BL-ben pedig a címvédő Győri Audi ETO KC főtáblás, ugyanakkor az FTC-Rail Cargo Hungaria női csapata selejtezőt vív majd.


Az európai szövetség pénteken hozta nyilvánosságra, hogy a kölni négyes döntőbe jutott veszprémiek mellett elfogadta az EHF Kupa-győztes szegediek főtáblás jelentkezését is.

A férfi BL-ben 21 csapat helye biztos a főtáblán, három együttes pedig a selejtezőből kerül fel oda.

A női BL-ben 16 csapatos a főtábla, 14-nek már biztos a szereplése ott, az FTC hét másik klubbal verseng a fennmaradó két helyért.

Újdonság, hogy a főtábla négy négyes csoportjából nem két-két, hanem három-három csapat jut a középdöntőbe.

A selejtezők sorsolását mindkét kupában jövő csütörtökön, a főtábláét pedig pénteken rendezik Bécsben.

Videók