Kézilabda: a Fradi és az Érd a Bajnokok Ligájáért küzd a hétvégén

A hétvégén eldől, hogy a címvédő Győri Audi ETO KC mellett szerepel-e másik magyar csapat a női kézilabda Bajnokok Ligája főtábláján.


A házigazda FTC-Rail Cargo Hungaria az Érddel, a horvát Lokomotiva Zagrebbel, valamint a svájci Zuggal került egy selejtezőcsoportba.

A népligeti négyes torna első helyezettje bekerül a BL legjobb 16 csapata közé. A második és harmadik helyezett a KEK-ben a 24 között folytathatja szereplését, míg a negyedik a KEK-ben a 24 közé jutásért játszik majd.

A torna nagy esélyese az FTC, amely a most zajló idényben, bajnoki mérkőzésen szenzációs játékkal legyőzte a hazai porondon négy éve és hét hónapja veretlen ETO-t.

Az Érd és a két külföldi alakulat helyzetét nehezíti, hogy az Elek Gyula Arénában, saját fanatikus közönségük előtt kellene legyőznie a zöld-fehéreket.

A férfi EHF Kupában a Grundfos-Tatabánya gyakorlatilag már a 40 közé jutott, hiszen a múlt héten 30-22-re nyert a belga Achilles Bocholt ellen.

Amennyiben a szombati, idegenbeli visszavágót is sikerrel veszi a magyar csapat, a svéd Lugi HF vár majd rá. Az első meccset a skandináv gárda otthonában, Lundban rendezik október 12-én vagy 13-án.

KÉZILABDA
Európai kupák, a magyar érdekeltségű program:
női BL-selejtező (Népliget, Elek Gyula Aréna):
szombat, elődöntő:
Érd-Zug (svájci) 15.00
FTC-Rail Cargo Hungaria - Lokomotiva Zagreb (horvát) 18.00
vasárnap:
a 3. helyért 14.00
döntő: 16.15
férfi EHF Kupa, 1. forduló (a 40 közé jutásért), visszavágó:
Achilles Bocholt (belga) - Grundfos-Tatabánya, szombat 20.15 (az első mérkőzésen: 22-30)

Videók