"Jó védekezéssel és türelmes támadójátékkal itthon tudjuk tartani a két pontot"

A Ferencváros jobbszélsője szerint sokat jelent az, hogy saját közönsége előtt lép pályára a csapat.


A női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában az A csoport éllovasa, a magyar bajnok Ferencváros és a román bajnok CSM Bucuresti együttese találkozik egymással az Érd Arénában.

A találkozóra minden jegyet eladtak a szervezők, így összesen 2200 szurkoló buzdíthatja a helyszínen a Ferencvárost.

A legutóbbi bajnoki találkozón a Ferencváros győzelemmel hangolt a „szuperhétre”. Elek Gábor együttese 17 góllal győzte le az NB1-ben újonc Vasas gárdáját.

 

 

A CSM Bukarest elleni találkozó előtt a Ferencváros honlapjának a magyar válogatott jobbszélsője, Kovács Anett nyilatkozott.

„Ezen a héten nagyon különleges mérkőzések lesznek, mindenképpen oda kell magunkat tenni valamennyi találkozón. A hétvégi találkozón pluszt jelent az, hogy itthon játszunk a saját közönségünk előtt. Mindenféleképpen komoly mérkőzésre számítok. Jó védekezéssel és türelmes támadójátékkal itthon tudjuk tartani a két pontot. Az előző mérkőzésen ki tudtam javítani a hibákat, Siófokon többször is hibáztam. Amennyiben játéklehetőséget kapok mindent bele fogok adni.”

 



A két csapat tétmérkőzésen kilencedik alkalommal találkozik egymással és az örökmérleg a románok felé billen. Az elmúlt két magyarországi találkozón azonban Elek Gábor tanítványai örülhettek a győzelemnek.

Az átigazolási időszakban aktívan részt vettek a bukarestiek, a hét távozó játékos mellett nyolcan érkeztek, de a keret a nevek alapján inkább erősödött, mint gyengült.

A legérzékenyebb veszteség beálló poszton érte a románokat, hiszen Crina Pintea Győrbe, míg Dragana Cvijics Ljubljanába tette át székhelyét. Az érkezők között a holland világbajnok Tess Wester, a két norvég válogatott, Malin Aune és Emilie Arntzen, vagy épp a korábbi győri kiválóság, Yvette Broch neve meglehetősen jól cseng.


Tess Wester az idei szezontól erősíti a CSM csapatát.
Fotó: Facebook.com/ CSM Bucuresti

Főleg, ha hozzátesszük, hogy ők az eddigi is a bukarestieket erősítő Cristina Neagu, Carmen Martín, Elizabeth Omoregie fémjelezte kerethez csatlakoztak. Adrian Vasile együttesében összesen nyolc különböző nemzetiségű játékos szerepel, Rossz hír a románok számára, hogy a csapat szlovén jobbátlövője, Barbara Lazovic az előző héten csúnyán megsérült, és a vizsgálatok után kiderült, hat hónap kihagyás vár rá. Ott van viszont a bukarestiek keretében a súlyos sérülés után visszatérő Siramba Dembele.



Cristina Neagu játéka meghatározó a román bajnoknál.
Fotó: Facebook.com/ CSM Bucuresti 

A Ferencváros keretében az előző bajnoki mérkőzéshez képest egy változás történt, ugyanis Szucsánszki Zita került be Tóth Nikolett helyére.

Az idei szezonban a Ferencváros csapata több alkalommal is a végjátékban nyerte meg a mérkőzéseit, míg a túloldalon Adrian Vasile csapata a legutóbbi fordulóban kikapott a Dunarea Braila együttesétől 27-25-re.

A zöld-fehéreknél Kovacsics Anikó kivételével mindenki ott lehet a keretben, akik egy győzelemmel, és az eredmények kedvező alakulásával nagy lépést tehetnek a negyeddöntő felé.

A Ferencváros és a CSM Bukarest egymás elleni mérkőzése szombat délután négy órakor lesz. A találkozóról a Sport365.hu stábja a helyszínről tudósít. 
 

Forrás: Fradi.hu 
Borítókép: Facebook.com/ FTC Kézilabda 

Videók