Játék nélkül búcsúzott az Alba Fehérvár

A klub közleménye szerint nagyon kevés idő állt a csapat rendelkezésére, amely lehetetlenné tette az utazás előkészületeit.


Az Alba Fehérvár KC játék nélkül búcsúzott a női kézilabda Európa-ligától, mert nem utazik el a norvég Storhamar HE otthonába, ahol ezen a hétvégén a selejtező harmadik fordulójának mindkét mérkőzését játszotta volna.

A norvég klub honlapjának csütörtöki beszámolója emlékeztet a két együttes korábbi megállapodására, amely szerint a párharc mindkét meccsét egy helyszínen, Hamarban rendezik. Először a múlt hétvégét jelölték ki, aztán a székesfehérváriak kérésére egy héttel későbbre módosult az időpont, ám a magyar klub végül lemondta az utazást.

Az Alba Fehérvár honlapja szerint a legújabb szabályozás értelmében a Norvégiába érkezést követően kötelező PCR-tesztelésen esne át a csapat, amelynek tagjai az eredmények laboratóriumi kiértékeléséig minimum 24 órás karanténba kerülnének. Amennyiben találnak pozitív esetet, akkor a mérkőzések elmaradnak, a küldöttség egészséges tagjai hazautazhatnak, de a fertőzöttek tíz napra helyi karanténba kerülnek.

"A bevezetett norvég hatósági előírások betartása és a mérkőzések lebonyolítása miatt szükséges csütörtöki indulásig olyan kevés idő állt rendelkezésre, amely lehetetlenné tette az utazás előkészületeit, és különösképpen a norvég beutazási protokollnak, valamint az európai szövetség utazás előtti tesztelésre vonatkozó előírásának való megfelelést, így a csapat nem tudott elutazni. Úgy döntöttünk, hogy a játékosok védelme érdekében lemondjuk a hétvégi mérkőzéseket" - áll indoklásként a közleményben.


Újabb változtatásra nincs lehetőség, ezért a Storhamar a csoportkörbe került, az Alba FKC pedig játék nélkül búcsúzott a nemzetközi szerepléstől, ugyanis a selejtező második fordulójában a svájci LC Brühl nem tudott kiállni a fehérváriak ellen.

Az Európa-liga selejtezőjében jelen állás szerint két magyar csapat lesz érdekelt, a Debrecen és a Vác. Mindkét együttes szombaton játszik, előbbi magyar idő szerint 11 órától a török Kastamonu Belediyesi GSK, utóbbi pedig 20 órától a cseh DHK Baník Most otthonában. A csoportkörbe jutás mindkét esetben ezen az egy-egy meccsen dől el.

Borítókép: Facebook.com/Alba Fehérvár

Videók