Férfi kézilabda BL: tovább élnek a Szeged nyolcaddöntős reményei

A Pick Szeged - főleg első félidei fantasztikus védekezésének köszönhetően - nyert a vendég fehérorosz Dinamo Minszk ellen, ezzel életben tartotta nyolcaddöntőbe jutási reményeit a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.


Az utolsó szalmaszálba kellett belekapaszkodnia a Szegednek a nyolcaddöntőbe jutás szempontjából, ennek megfelelően nagy lendülettel - és ami még fontosabb, nagyon jól - kezdett a szombati mérkőzésen. A fehéroroszok az első góljukat csak a 10. percben szerezték, de azután is gond volt a támadójátékukkal, illetve Mikler védett szenzációsan, így aztán a vendégek edzője 6-2-nél időt kért.

A Szeged továbbra is extázisban játszott, kettős emberhátrányban nem kapott gólt, a 20. percben pedig már 9-3-ra vezetett. A Dinamo újból időt kért, de ez sem segített. Az első találat, amelyet a minszkiektől nem Szevaljevics lőtt, a 27. percben esett. Mindent elárul a Tisza-partiak remekléséről, hogy az első félidőben csupán öt gólt kaptak. Ehhez Mikler 64 százalékos védési hatékonysággal járult hozzá.

A szünetet követően rendezettebbé vált a Minszk játéka, ez arra volt elegendő, hogy innentől felváltva estek a találatok. A hazaiak egymást követő három gólját Ancsin szerezte, majd Larholm sikeres megmozdulásai következtek.

Ahogy egy kicsit fellazult a hazai védelem, Skaliczki László vezetőedző időt kért (43. p: 19-13). Sulc kiállítása is jelezte, hogy kisebb hullámvölgybe kerültek a szegediek, ám Mikler lélektanilag fontos pillanatban büntetőt védett, majd Ancsin megint villant.

Egyre feszültebb lett a hangulat, a bírók kiállításokkal próbálták megfékezni az indulatokat. Az emberelőnyökből jobban jött ki a Minszk, és az 55. percben felzárkózott 23-21-re. Sulc gólja jókor esett, Lasica pedig eldöntötte a két pont sorsát.

A Szegeddel bő egy hét alatt nagyot fordult a világ: az előző fordulóban gyenge játékkal kikapott a rivális Schaffhausen otthonában, most pedig - ha a svájciak nem nyernek majd Zágrábban - a csoportkör zárásaként még egy berlini vereség is elég lehet a továbbjutáshoz.

KÉZILABDA
Velux Bajnokok Ligája, D csoport, 9. forduló
Pick Szeged-Dinamo Minszk (fehérorosz) 26-21 (12-5)
A hazai csapat góldobói:
Ancsin 7, Larholm 5/3, Zubai 3, Sulc 3, Buday 3/1, Vadkerti 2, Pribanic 2, Lasica 1

További eredmények:
Barcelona (spanyol)-Croatia Zagreb (horvát) 35-25 (19-10)
Schaffhausen (svájci)-Füchse Berlin (német) 35-40

Az állás: 1. Barcelona 16 pont, 2. Berlin 14, 3. Minszk 11, 4. Szeged 6, 5. Schaffhausen 4, 6. Zagreb 3

 

B csoport:
Celje (szlovén)-Constanta (román) 16.30
Atlético Madrid (spanyol)-Sävehof (svéd), vasárnap 17.00
THW Kiel (német)-MKB Veszprém, vasárnap 19.00

Az állás: 1. Veszprém 16 pont, 2. Kiel 12, 3. Madrid 8, 4. Celje 4 (192-215), 5. Constanta 4 (190-231), 6. Sävehof 4 (227-269)

A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

 

Videók