Felfüggesztették a Corona játékosainak játékjogát

A Román Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága szerdán hagyta jóvá a döntést.


A Román Kézilabda Szövetség (FRH) fegyelmi bizottsága szerdán jóváhagyta a C.S.M. Corona Brasov női csapat doppingolással gyanúsított 19 játékosának felfüggesztését, két játékos esetében csütörtökön eltörölte az intézkedést.

Az FRH honlapján közölt tájékoztatás szerint a játékjog ideiglenes felfüggesztéséről a romániai Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) vizsgálóbizottsága döntött, miután egyenként meghallgatta a kézilabdázókat.

A Corona teljes keretét azzal gyanúsítják, hogy intravénás lézerkezelésen vettek részt. A sérülésekből, kimerültségből való felépülést elősegítő kezelést tiltja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata. Csütörtökön az a két játékos kapta vissza a játékjogát, aki bizonyította, hogy nem vett részt a kezelésen.

A fegyelmi bizottság csütörtökre ígérte a Corona Brasovra vonatkozó döntését is, de a csütörtöki közlemény nem tér ki arra, hogy ilyen döntés született volna.

A brassói klub játékosai úgy buktak le, hogy a kezelésről fényképeket posztoltak az egyik közösségi portálon. A doppingvétség gyanúja egy nappal az előtt merült fel, hogy a román női kézilabda-válogatott elutazott volna Japánba, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, így a szövetség az utolsó pillanatokban volt kénytelen módosítani a válogatott keretét, amelyből kikerült négy brassói játékos: Bianca Bazaliu, Cristina Laslo, Daciana Hosu és Daria Bucur.

Korábban a montenegrói szövetség is kizárta keretéből a Brassóban kézilabdázó Ivona Pavicevic balszélsőt, aki elismerte, hogy klubtársaival együtt maga is átesett a lézerkezelésen.
Alexandru Dedu, a FRH elnöke korábban határozottan cáfolta, hogy a szövetség illetékesei tudtak volna a brassói kezelésről. Újságírói kérdésre kijelentette: Costica Buceschi, a válogatott másodedzője sem tudott róla, akinek a lánya is érintett a doppingbotrányban.

A Digi Sport televízió közlése szerint a doppinggyanú beigazolódása esetén valamennyi játékosra négyéves eltiltás vár. Ezt a játékosok abban az esetben tudják felére csökkenteni, ha az eljárás során bizonyítják, hogy nem tudtak a kezelés tiltott voltáról.

A román válogatott a magyar csapattal azonos csoportban szerepel a vb-n, a két válogatott pénteki mérkőzésén dől el, hogy melyikük jut a középdöntőbe. A két csapat közül csak egyiknek sikerülhet a kitűzött cél, hogy az első hét közé kerüljön, és versenyben maradjon az olimpiai kvalifikációban.

Borítókép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images

Videók