Faluvégi visszatér egykori klubjához

Ismét Franciaországban játszik majd.


Faluvégi Rudolf 14-szeres válogatott kézilabdázó visszatért korábbi francia csapatához, a Cesson-Rennes-hez.

A klub honlapjának híradása szerint az irányító új szerződése két évre szól.

A 27 éves kézilabdázó 2017 nyarán Csurgóról igazolt a francia HBC Nantes együtteséhez, amelynél másfél szezont töltött, és ezüstérmet szerzett a Bajnokok Ligájában. Ezután 2019 tavaszán a Cesson-Rennes csapatát erősítette, és bár a klub szerette volna megtartani, nyáron a Bundesligában szereplő TVB 1898 Stuttgart együtteséhez szerződött, ám sok időt kellett kihagynia váll-, könyök- és lábsérülések miatt.

Faluvégi jelenleg is sérült, márciusban elszakadt a keresztszalagja, amit áprilisban műtöttek meg, ezért a nyári felkészülést nem tudja elkezdeni a csapattal. Reményei szerint szeptemberben állhat edzésbe, de addig is folyamatosan kapcsolatban van az edzői stábbal.

"Nagyon szeretem ezt a klubot, hiszen amikor 2018 végén bajban voltam, itt bíztak bennem, ezt soha nem fogom elfelejteni"
- nyilatkozta Faluvégi.

Hozzátette, már nagyon várja, hogy újra találkozhasson régi csapattársaival, megismerhesse az újonnan érkezetteket, és meggyőződése, hogy a családja ismét jól érzi magát Bretagne-ban.

Borítókép: Adam Nurkiewicz/Getty Images

Videók