Elképesztő végjátékot hozott a Spanyolország-Oroszország összecsapás

A címvédő még a lefújás után sem nyugodhatott meg.


A címvédő Spanyolország 26-25-re legyőzte pénteken az orosz csapatot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában.

A csütörtök délutáni mérkőzésük után mindössze húsz órával kellett ismét pályára lépniük a spanyoloknak, de az oroszoknak is csak 22 és fél órájuk volt. Mindez látszott is a két csapat pénteki teljesítményén, elsősorban támadásban volt sok a hiba. Viktor Kirejev remekül kezdett az orosz kapuban, de csakhamar a Telekom Veszprém spanyol hálóőre, Rodrigo Corrales is bravúrokat mutatott be.

Igor Szoroka vezérletével az oroszok többször is vezettek, ám ellenfelük egyre javuló védekezésének és Agustín Casado Marcelo, illetve a veszprémi Jorge Maqueda góljainak köszönhetően jól tartotta magát, majd egy 3-0-s sorozattal fordított, így a szünetben 12-11-es előnyben volt.


A pozsonyi összecsapás második félidejének negyedik percét követően nagyot változott a játék képe, az immár hatékonyabban védekező oroszok Dmitrij Szantalov találataival elléptek a címvédőtől (19-15). Kirejev továbbra is jól védett, a túloldalon viszont Corrales helyett Gonzalo Pérez de Vargas érkezett, csapatuk pedig nyitott védekezésre váltott és két percen belül felzárkózott (22-21), majd egyenlítenie is sikerült. A spanyolok húsz perc elteltével vezettek ismét, és az izgalmas, de nem éppen színvonalas hajrában egy gólt megőriztek előnyükből.

A végső dudaszó után már a győzelmet ünnepelték, de a játékvezetők a videobírós visszajátszás megtekintése után időntúli büntetőt ítéltek az oroszoknak. Mivel Szoroka a kapufát találta el, a címvédő játékosai másodszor is megünnepelték sikerüket.


Jorge Maqueda négy góllal, Corrales tíz védéssel járult hozzá a spanyol válogatott ötödik mérkőzésén az ötödik győzelméhez. Ezzel csapatuk újabb nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé. 

A lefújás után Rodrigo Corrales elmondta, fáradtak, mert nem volt sok idejük az előző, szintén szoros meccsük után.

"Az orosz egy tapasztalt csapat, de mi higgadtak maradtunk, kitartottunk a tervünk mellett, és tudtuk, mit csinálunk" - nyilatkozta.

A veszprémi kapus hangsúlyozta, még nem biztosították az elődöntőbe jutásukat, de a Norvégia elleni találkozón erre is sor kerülhet.

"Vasárnap beléphetünk a legjobb négy kapuján, de az edzőnk mindig azt mondja, maradjunk két lábbal a földön" - mondta.

 

Eredmény, középdöntő, 2. forduló, II. csoport (Pozsony):

Spanyolország-Orosz csapat 26-25 (12-11)

később: Svédország-Lengyelország 18.00
Norvégia-Németország 20.30

Borítókép: Twitter.com/EHF Euro

Videók