Élesbe fordul a férfi kézilabda Bajnokok Ligája

A Veszprém és a Szeged számára most fordul élesbe a szezon a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjével, míg az európai porondon állva maradt, női csapatok teher nélkül léphetnek pályára a kézilabda kupahétvégén.


Az MKB-MVM Veszprém a La Rioja ellen esélyesnek számít, ezt még a spanyolok is elismerték a sorsoláskor: rutinosabb, erősebb a kerete a magyar bajnoknak, ráadásul az előző idényben egészen a Final Fourig menetelt, míg a logronói alakulattól már a 16 közé kerülés is nagy fegyverténynek számít.

Ezzel szemben a MOL-Pick Szeged hiába végzett csoportjában a második helyen, kikapta a lehető legnehezebb ellenfelet a csoportharmadikok közül, a német Rhein-Neckar Löwent, amely a Bundesligában úgy áll a második helyen, hogy azonos a pontszáma az éllovas THW Kiellel. Az első mérkőzés Mannheimben lesz - ebben a csarnokban nyert KEK-et a Veszprém 2008-ban -, és Juan Carlos Pastor, a tavaly az EHF Kupa-győztes Tisza-partiak spanyol mestere jelezte: olyan eredményt kell elérniük pénteken este, hogy otthon maradjon esélyük a továbbjutás kiharcolására. A szegediek szerb jobbszélsője, Rajko Prodanovic számára azért is különleges a párharc, mert a 2013/14-es idényben még a német klubban szerepelt.

A férfi EHF Kupában a fürediek az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatnak bele: csak akkor marad esélyük a negyeddöntőbe kerülésre, ha szombaton nyernek a horvát Nexe otthonában. A két csapat február 13-i, veszprémi mérkőzésén a nekcseiek 31-19-re győztek.

A női BL-ben a kétszeres címvédő Győri Audi ETO KC a Metz vendégeként és biztos csoportmásodikként zárja középdöntőt. A franciák esetleges sikerükkel kiharcolják a negyeddöntőbe kerülést, vagyis számukra kiemelten fontos a meccs. A két együttes február 14-i, győri ütközete 31-27-es ETO-sikerrel zárult. A magyar elitcsapatnak nem sikerült jól a főpróba, szerdán ugyanis kikapott az FTC csarnokában az NB I-ben. Az FTC-Rail Cargo Hungaria a Győr elleni diadal élményével és kilencgólos (34-25) előnnyel várja a német Blomberg-Lippe otthonában esedékes visszavágót a női KEK negyeddöntőjében. Szinte borítékolható a zöld-fehérek továbbjutása, s az elődöntőben majd minden bizonnyal a Midtjylland vár rájuk, hiszen a dánok 35-25-re nyertek a lengyel Lublin pályáján. A női EHF Kupában az Érd 28-20-ra verte a dán Esbjerget, ez az előny elégnek tűnik az elődöntőhöz. A másik ágon gyakorlatilag eldőlt, hogy a Rosztov Don jut tovább, mert 37-19-re "intézte el" a másik orosz érdekeltet, az Asztrahanocskát.

A pénteki program:
Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Rhein-Neckar Löwen (német) - MOL-Pick Szeged, Mannheim 19.00

szombat:
Férfi BL, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
La Rioja (spanyol) - MKB-MVM Veszprém, Logrono 17.00

Férfi EHF Kupa, D csoport, 5. forduló:
RK Nexe (horvát) - Balatonfüred, Nekcse 19.00

Az állás:
1. Melsungen (német) 8 pont
2. Eskilstuna (svéd) 4
3. Nexe 3
4. Balatonfüred 1

A csoportból az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.

vasárnap:
Női BL, középdöntő, 2. csoport, 6. (utolsó) forduló:
Metz (francia)-Győri Audi ETO KC 17.00

Az állás:
1. (és már csoportelső) Larvik (norvég) 18 pont
2. (és már csoportmásodik) Győr 14
3. Viborg (dán) 7
4. Metz 6 (224-226)
5. Baia Mare (román) 6 (230-248)
6. Sävehof (svéd) 3

A csoportból az első négy helyezett jut a negyeddöntőbe.

Női KEK, negyeddöntő, visszavágó:
Blomberg-Lippe (német) - FTC-Rail Cargo Hungaria 16.00 (az első mérkőzésen: 25-34)

Női EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
Esbjerg (dán) - Érd 19.30 (az első mérkőzésen: 20-28)

Videók