Botrány a sajtótájékoztatón. A legendás román edző alaposan kiosztotta a válogatott kapitányát

Lesz ebből még párbaj.


A hétvégén lejátszott Zalau-CSM Bucuresti mérkőzés után, a Zalau edzője, Gheorge Tadici alaposan kiosztotta a Bucuresti csapatának edzőjét, Adrian Vasilét, aki a román válogatott szövetségi kapitánya is.

A mérkőzést, (amelyet két góllal 29-27-re a fővárosi csapat nyert) követő sajtótájékoztatón a két szakember nem kímélte egymást. 

„ Azért tudtak csak nyerni, mert a Bajnokok Ligájában szerepeltek. Úgy gondolom a román bajnokságot két részre kell osztani, a felsőházban a csapatoknak több mint 6000 eurós a fizetésük, az alsóházban pedig nem érik el a 3000 eurót. Minek kell nektek ennyi pénz? Felkészíteni más válogatott játékosokat. Pályán volt ma Bazaliu? (Bianca Bazaliu – szerk. megjegyzés), mert én nem emlékszem arra. Nem tudok egy olyan ember munkájával azonosulni, aki semmit nem ért el nemzetközi porondon. Ha ő lenne a csapatom edzője, akkor már rég kiestek volna. Adrian Vasile még az előadásaimon elmondottak 50%-át sem tudná elsajátítani."  – nyilatkozta a Zalau edzője, aki 2005 és 2008 között, illetve 2012 és 2014 között, két ízben is irányította a román női kézilabda-válogatottat.

„Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt számunkra. Úgy gondolom, egy olyan csapat ellen játszottunk, amely egyfajta kézilabda-rögbit játszik, amelynek fel kell készülnie a nagyon hosszú támadásokra. Ez a helyzet, amennyire jó, annyira elkeserítő is, mert az ilyen stílusban játszott kézilabda nem állja meg a helyét a nemzetközi porondon." - reagált Adrian Vasile

Borítókép: Alex Nicodim/NurPhoto via Getty Images, Phil Walter/Getty Images
Forrás: handbalmania.ro

Sport365.hu - "A Győr meg fogja nyerni idén is a BL-t" - Gheorge Tadici

A női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a román bajnok CSM Bucuresti hihetetlen dráma után esett ki az újonc CSZKA Moszkva elleni párharcban. A találkozót követően az egykori román kapitány, Gheorge Tadici a ProSportnak adott interjút. A szakember szerint érthetetlen, hogy a CSM Bukarest miért jött ki nagyon bátortalanul a második félidőre a második mérkőzésen.

Videók