Bemutatjuk a kézi Eb halálcsoportját!

A már javában zajló 12. női kézilabda Európa-bajnokság halálcsoportjának küzdelmei azonban csak ma este kezdődnek.


 
Norvégia – Ha komolyan veszik, Löke nélkül is nyerhetnek
 
November elején a világ legjobb beállósa, Heidi Löke bejelentette, hogy gyermekáldás előtt áll, így a szezonban már nem lép többet pályára, ami a Győri ETO és a norvég válogatott esélyeit is csökkenti a trófeák megszerzésére, azonban – bár az olimpián az oroszok letaszították őket a trónról – még így is az egyik legerősebb játékoskerettel bíró csapat lesz Svédországban, benne a világ legjobb kapusával és jobbátlövőjével, valamint egy tehetséges irányítóval.
 
 
Nora Mörk hatalmas versenyfutásban van Isebelle Gulldénnel a „2016 legjobb női kézilabdázója” címért, ezt a versenyt a Gulldén otthonában megrendezésre kerülő Eb fogja eldönteni. Míg Gulldén tavasszal a CSM Bukaresttel BL-t nyert és 108 góllal a gólkirálynői címet is bezsebelte, addig Mörk inkább az év második felében brillírozott: előbb bronzérmes és gólkirálynő lett Rióban, majd zökkenőmentesen illeszkedett be a Győrbe, ahol a hat őszi BL-mérkőzésén átlagosan hatszor vette be az ellenfelek kapuját. Korunk Radulovics Bojanája!
 
Oroszország – Meg tud-e ragadni a csúcson a Trefilov-csapat?
 
Inkább nem, mint igen. Annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy legalább tíz olyan csapat van, akik bármikor körbeverhetik egymást, így szinte lehetetlen két egymást követő világeseményen a csúcson maradni – ha csak nem norvég mezben vagyunk a pályán… Az olimpiai bajnok együttes kapitánya hatalmas meglepetést okozott a fazonszabász Ekaterina Ilina kihagyásával, de Irina Bliznova visszavonulása a válogatottól, valamint Polina Kuznetsova sérülése sem könnyíti meg a mezőny leghangosabb mesterének a dolgát.
 
Ott lesz viszont a riói olimpia legértékesebb játékosa, a még mindig csak 21 esztendős jobbátlövő, Anna Vyakhirjeva, akire mázsás terhek szakadhatnak a három kulcsember kiválásával, de Viktoria Kalinyina bravúrjai és Liudmila Postnova rutinja is sokat érhet Trefilovnak.
 
 
Románia – Egy hosszú út első állomása
 
Ugye ismerős a szöveg? Igen, a magyar válogatotthoz hasonlóan a román is kapott egy nagy stratégát, Ambros Martínnal szemben is az a legnagyobb elvárás, hogy a 2020-as tokiói olimpiára rakjon össze egy ütőképes csapatot, így a Győr edzője neki is látott a fiatalításnak, a Kárpát Kupán visszavonult a nagy öreg Aurelia Bradeanu, így neki már nem kell megtanulnia a spanyol tréner különleges védekezési szisztémáját.
 
Szemben a 2010-ben és 2015-ben is a világ legjobb játékosának megválasztott Cristina Neaguval, aki a Kárpát Kupát sérülés miatt kihagyni kényszerült, azonban a hírek szerint a nyitányra már bevethető lesz. Szükség is lesz rá Martínnak, ugyanis Neagu egyedül is képes meccseket eldönteni, a legkiválóbb példa erre a tavalyi vb dánok elleni negyeddöntője, ahol 15 gólt szerzett és szinte egymaga nyerte meg a meccset csapatának, majd a norvégok elleni elődöntőben nyolcszor, a lengyelek elleni bronzmeccsen tízszer volt eredményes. MVP!
 
Horvátország – A halálcsoport gyengének nem nevezhető utolsó láncszeme
 
Gyakorlatilag bármely másik csoportból továbbjutna a 2014/15-ös BL-szezon gólkirálynője, Andrea Penezic vezette együttes, így azonban az esélytelenek nyugalmával piszkálhat bele a három nagy levesébe a Jelena Grubisic kapust nélkülözni kényszerülő déli szomszédunk.
 
 
A „D” csoport kezdője
 
Kari Aalvik Grimsbö (NOR) – Amanda Kurtovic (NOR), Nora Mörk (NOR), Daria Dmitrieva (RUS), Oana Manea (ROU), Cristina Neagu (ROU), Camilla Herrem (NOR)
 
A „D” csoport felfedezettje lehet – Karina Sabirova
 
Merész döntésre szánta el magát Jevgenyij Trefilov, az orosz válogatott szövetségi kapitánya, nem nevezte csapatába az elmúlt másfél évben klubjában és a nemzeti csapatban is igazi vezérré váló irányítóját, Ekaterina Ilinát, így Daria Dmitrieva mellett a 18 esztendős Karina Sabirova irányíthatja majd a támadásokat, aki nyáron az olimpia helyett az ifjúsági világbajnokság legértékesebb játékosaként aranyéremig vezette a fiatalokat.
 
Helsingborg Arena
 
A legújabb helyszín azáltal, hogy csak 2012 decemberében adták át, és Norvégia közelsége miatt gyaníthatóan három telt ház közeli mérkőzést is rendeznek majd itt a csoportkörben, ami 4 700 főt jelent.
 
 
A „D” csoport programja
5. hétfő 18:30 Oroszország-Horvátország
5. hétfő 20:45 Norvégia-Románia
7. szerda 18:30 Románia-Oroszország
7. szerda 20:45 Norvégia-Horvátország
9. péntek 18:30 Románia-Horvátország
9. péntek 20:45 Norvégia-Oroszország
 
A 12. női kézilabda Európa-bajnokságot felvezető sorozatunk korábbi részei:

Videók