"Azt kértem a lányoktól, hogy maximális koncentrációval lépjenek pályára"

Ambros Martin szerint a két csapat közötti nagy különbség abból adódott, hogy komolyan vették a találkozót, míg Rasmus Overby szerint ebből a mérkőzésből tanulni kell.


A Győr-Sävehof mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két vezetőedző mellett a győriek svéd beállója Linn Blohm, illetve a Sävehof játékosa, Thea Blomstrand értékelte a mérkőzést. 

Rasmus Overby, a Sävehof edzője: Gratulálok a Győrnek. Nagyon magas szinten kézilabdáztak, mi pedig nem tudtunk a saját szintünkön teljesíteni. Csalódott vagyok a teljesítményünk miatt, azt csinált a Győr ma amit akart. A játék minden elemében felőröltek bennünket.

Ambros Martin, a Győr edzője: A nagy különbség abból fakadt, hogy komolyan vettük az ellenfelet. Az egész szezonban megmutatták, mennyire veszélyesek, ezért azt kértem a játékosaimtól, hogy maximális koncentrációval lépjenek pályára. Hatvan percen keresztül ezt a legmagasabb szinten teljesítettük. Láttuk, hogy minden csapat megszenvedett ellenük. Gratulálok a játékosaimnak, amiért minden utasítást betartottak, a különbséget nem figyelve maximálisan koncentráltak.

Thea Blomstrand, a Sävehof irányítója: Nagyon jó volt újra ennyi néző előtt játszani. A Győr minden szinten fantasztikus volt. Nem voltunk azon a szinten, hogy meg tudjuk mutatni mire vagyunk képesek.

Linn Blohm, a Győr beállója:
  Nagyon különleges volt ez a mérkőzés számomra, mert sok évet töltöttem az ellenfélnél, tulajdonképpen ott nőttem fel. Mindig is különleges az ellen a csapat ellen játszani, ahol az ember korábban szerepelt, nekem ez igazán különleges volt. Tudtuk, hogy nagyon komolyan kell venni az ellenfelet, hiszen soha nem adják fel a mérkőzést. Ezt az előző fordulóban láthattuk. Nagyon kellett koncentrálnunk, és ezt meg tudtuk a pályán mutatni. Nagy meccs volt számomra. Tudtuk, hogy komoly ellenfél jön, ezt a legutóbbi mérkőzésen is megmutatták.




A Sport365.hu arról kérdezte a Sävehof edzőjét, Rasmus Overbyt, hogyan lehet egy ilyen nagyarányú vereség után, újra motiválni a csapatot.

„Ez egy nagyon nagy lecke volt nekünk. Azonban vissza kell néznünk a hibákat, amikből tanulni kell, és ez számunkra a legfontosabb. Fiatal csapatunk van, még nem tudunk mindig a legmagasabb szinten teljesíteni. Az eddigi mérkőzésen elég jó teljesítményt nyújtottak, nem volt ennyire hullámzó a teljesítmény. Egy Ambros Martin vezette Győr elleni mérkőzésből én is, és a csapatom is tanul. Fel kell használnunk ezt a mérkőzést arra, hogy jobbak legyünk."

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC 

Videók