Átrobogott a Győrön a dán gyorsvonat

Ezúttal nem jött össze a fordítás a végig sok hibával játszó Győrnek a kézilabda Bajnokok Ligájában.


 
Ötödik győzelmére hajtott Ikastban a Győri Audi ETO a női kézilabda Bajnokok Ligája szombat délutáni mérkőzésén. A címvédő CSM Bukarest oda-vissza legyőzése után Ambros Martin csapata ahhoz a dán FC Midtjylland csapatához látogatott, melyet az 1. fordulóban 31-19-re legyőzött. Ez a mostani mérkőzés azonban más volt, már csak azért is, mert a dánok új edzővel és teljes kerettel készülhettek.
 
A találkozó úgy kezdődött, ahogy azt a Győrtől megszokhattuk: a magyar csapat hamar hátrányba került, a Midtjylland a jobbszélső Trine Östergaard és a balátlövő Stine Jörgensen vezérletével átrobogott a Győrőn, és a védekezést is remekül összerakta a csapat a Helle Thomsen távozása után másodedzőből vezetőedzővé váló Kristian Kristensen, ezeknek köszönhetően már a 20. percben hét góllal vezettek a hazaiak. A félidő előtt Görbicz Anita góljaival 15-10-re zárkózott a szünetig a Győr.
 
A második félidő elején ezúttal nem tudott ellenfele fölé nőni az ETO, a különbség három és öt gól között volt szinte végig, míg a védekezés ezúttal nem állt össze, így hiába lőtt gólokat a két holland, Yvette Broch és Cornelia Groot, egyből jött rá a válasz Veronica Kristiansen révén. Amikor a Győr két gólra zárkózhatott volna, jött egy bravúr Sabine Englerttől, így ezúttal nem sikerült a bravúr: elszenvedte első vereségét az idei szezonban a magyar bajnok.
 
A Midtjylland – a „C” csoport leggyengébbjének kikiáltva is – véghezvitte azt a bravúrt, hogy a CSM Bukarestet (24-21), a Rosztov-Dont (25-23) és a Győrt (27-23) is legyőzte hazai pályán, amivel négy pontot már biztosan visz a középdöntőbe, a Győrnél ez a szám hat lesz, amivel a „középszakasznak” nekivág.
 
Női kézilabda Bajnokok Ligája, „C” csoport, 5. forduló
FC Midtjylland-Győri Audi ETO 27-23
IBF Arena, 1981 néző
Gólszerzők: S. Jörgensen 8, V. Kristiansen, Burgaard 5-5, Blohm, Östergaard 3-3, Augustesen, Pedersen, Wöller 1-1, ill. Broch 6, Görbicz 5, Amorim, Mörk 3-3, Groot, Knedliková, Korsós 2-2

Videók