Ambros Martin: Ez elégedettségre adhat okot, de tudjuk, hogy sok még a feladat

A győriek vezetőedzője szerint a technikai és taktikai tudáson túl a mentális erő lesz a meghatározó.


A női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe klasszis játékosokkal rendelkező csapatok kerültek, így a technikai és taktikai tudáson túl a mentális erejük lesz a meghatározó - vélekedett Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője a keddi sorsolást értékelve szerdai sajtótájékoztatóján.

A spanyol szakvezető elmondta, az idei szezon egyik alapcélja az volt, hogy bekerüljenek a négyes döntőbe, amire június 4-5-én kerül sor az MVM Dome-ban.
"Ez elégedettségre adhat okot, de tudjuk, hogy sok még a feladat" - hangoztatta. Hozzáfűzte, egy négyes döntő sohasem egyszerű, mert négy erős csapat találkozik, és inkább arról szól, hogy a csapatok hogyan tudják a legjobb formájukat hozni.

 

Az ötszörös BL-győztes Győr a dán Team Esbjerg csapatával találkozik az elődöntőben. Ambros Martín azt mondta, az Esbjerg a szezon során több problémával is küzdött, de mindig átlendült a nehézségeken.

Kiváló norvég és dán játékosok alkotják a csapat magját, így bármilyen ellenfélnek nagy nehézséget jelent a legyőzése - fogalmazott. Meglátása szerint a felkészülés során a Győr legfontosabb feladata az, hogy csapatként működjön majd együtt a pályán.

Anne Mette Hansen csapatkapitány arról beszélt, hogy első ellenfelük erős, meg szeretné nyerni a négyes döntőt, így az ETO-ból is jól fel fog készülni. Véleménye szerint biztos, hogy már a mérkőzés elején mindent meg fognak mutatni a dánok, akik győzelmi szándékkal érkeznek Budapestre, így egy percre sem fogják feladni, ugyanakkor "meg kell tudnunk őket állítani" - mondta.

Szabó Tamás, a Győri Audi ETO KC kommunikációs és nemzetközi igazgatója elmondta, hogy a négyes döntőben a Győr és Esbjerg játssza a szombaton 15.15 órakor kezdődő első mérkőzést, ami a pihenőidő szempontjából fontos.

A sajtótájékoztatón Ambros Martín spanyolul és angolul is elmondta, hogy fellebbezni kíván a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) etikai és fegyelmi bizottsága által április 27-én hozott elsőfokú határozattal szemben.

A testület Martínt és Elek Gábort, a Ferencváros vezetőedzőjét is két-két bajnoki mérkőzésre tiltotta el, továbbá egyaránt 200 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta őket, mert április 14-én a két csapat bajnoki rangadóján összeszólalkoztak a pálya szélén, és csaknem tettlegességre is sor került.

 

 

Ambros Martín úgy fogalmazott, nem vezetőedzőként, hanem magánemberként ismerteti álláspontját. Elmondta, hogy azért nyújt be fellebbezést, mert meglátása szerint az elsőfokú határozatban foglaltak nem teljesen fedik a valóságot, a történtek és az ítélet messze nincs egyensúlyban egymással.

Nyilatkozatában bocsánatot kért a klubtól, a játékosoktól és a szurkolóktól is a történtek miatt, és a mérkőzésért is, amit az FTC nyert meg 29-24-re.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a fellebbezésével nem számít arra, hogy a bizottság döntésével bármi is történne, mert az elsőfokú határozatot végrehajthatóvá tették. A másodfokra saját emberi méltósága miatt szeretne továbblépni - emelte ki.

Endrődi Péter, a Győri Audi ETO KC elnökségi tagja arról beszélt, hogy munkáltatóként támogatja a klub Ambros Martín döntését, ami nem azt jelenti, hogy nem fogadják el a bizottság döntését, de támogatják a trénert abban, hogy élhessen a jogaival Magyarországon.

A klub az ügyet innentől lezártnak tekinti - emelte ki.

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC (archív) 

Videók