A Veszprém álomdöntőjét várják a BL Final Fourban

Köln azonban olyan hely, ahol bármi megtörténhet.


A szakértők, az újságírók és a szurkolók többsége Veszprém-Barcelona finálét vár a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, amelynek a négyes döntőjét a hétvégén rendezik Kölnben.

A handball-planet.com szakportál 17 újságírót kérdezett meg Oroszországtól a Balkánon és Skandinávián át Argentínáig, közülük 15 gondolja úgy, hogy a magyar és a katalán csapat jut a fináléba. A végső győztes viszont valamennyiük szerint ebből a kettősből kerül ki: 11-en a Veszprém, hatan pedig a Barcelona diadalára számítanak.
 
Idén az elődöntőben a Veszprém a lengyel Vive Kielcével, a Barcelona pedig a macedón Vardar Szkopjéval találkozik. A szezon első felében mind a négy csapat az A csoportban szerepelt, a magyar együttes szeptember 15-én házigazdaként 29-27-re, március 2-án idegenben 36-35-re győzte le lengyel ellenfelét, a katalánok pedig előbb négy, majd nyolc góllal verték a Vardart.
 
A Veszprém és a Kielce eddigi legemlékezetesebb mérkőzése a három évvel ezelőtti BL-döntő volt, amelynek 46. percében a magyar együttes már 28-19-re vezetett, ezután azonban sorozatban kilenc gólt dobtak a lengyelek, így az 57. percben egyenlítettek. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, hétméterespárbaj következett, melyet a Kielce nyert.
 
A veszprémiek tavaly november közepéig négyszer is kikaptak, azóta viszont minden BL-meccsüket megnyerték. A hazai rivális Szegeddel szemben a magyar bajnokság alapszakaszában kétszer is veszítettek, sőt a Magyar Kupa-döntőt is elbukták, de az NB I fináléjában sikerült visszavágniuk egy 11 gólos sikerrel, majd egy döntetlennel. A Barcelona mindössze két tétmeccset veszített a mostani idényben: a BL csoportkörének első fordulójában egy találattal maradt alul a német Rhein-Necker Löwen otthonában, majd februárban három góllal Veszprémben.

Tökéletes klipet készített a Veszprém a Final4-ra -VIDEÓ

A Telekom Veszprém csapata visszatér Kölnbe a Final4-ra. A győzelmi célokat pedig, olyan videóval mutatja meg, amire nem lehet ülve maradni.

"Köln azonban olyan hely, ahol bármi megtörténhet" - írja a handball-planet.com. Ezzel arra utalt, hogy az előző három idényben meglepetésgyőztese volt a BL-nek: tavaly a francia Montpellier, tavalyelőtt a Vardar Szkopje, 2016-ban pedig a Vive Kielce. Utóbbi kettő az idei negyeddöntőben is figyelemre méltó eredményt ért el: a hónapok óta anyagi gondokkal küzdő, de a legfrissebb hírek szerint nyáron megmenekülő macedónok a MOL-Pick Szegedet búcsúztatták úgy, hogy mindkét meccs második félidejében volt egy 9-2-es sorozatuk. A lengyelek a BL nagy esélyesének kikiáltott francia Paris Saint-Germainnel szemben jutottak tovább, miután a hazai tízgólos győzelmet követően idegenben "csak" kilenccel kaptak ki.
 
Az európai szövetség honlapja a négyes döntő minden résztvevője mellett felsorakoztatott tíz érvet. A Veszprém esetében ez sorrendben David Davis vezetőedző személye - akit októberben neveztek ki a menesztett svéd Ljubomir Vranjes helyére -, a kapusok jó formája, az irányítók - Lékai Máté és Kentin Mahé - remek teljesítménye, a szélsők hatékony játéka, az egyre biztosabb védekezés, a sikeréhség - a négyes mezőny tagjai közül egyedül a magyar csapat nem nyert még BL-t -, az önbizalom, a játékoskeret mélysége, és végül a csapategység.
 
A Veszprémhez hasonlóan ellenfele, a Kielce is bajnoki döntőt játszott - és nyert - a múlt héten, a másik párharc két csapatának viszont jóval több ideje volt a felkészülésre.
 
A férfi BL-ben legutóbb 2009-ben volt címvédés, akkor az azóta megszűnt spanyol Ciudad Real tudta megismételni előző évi sikerét. Ez a következő esztendőtől, a négyes döntős végjáték bevezetése óta egyetlen csapatnak sem sikerült, és idén esély sincs rá, hiszen a tavalyi aranyérmes Montpellier a csoportkörből sem jutott tovább.
 
A kölni mezőny legeredményesebb csapata a Barcelona, amely 13 alkalommal játszott BL-döntőt, ebből kilencet megnyert. A vezetőedzők közül Talant Dujshebaev, a Kielce spanyol trénere a csúcstartó négy sikerrel - sőt korábban játékosként is nyert kétszer -, az aktív kézilabdázók közül pedig a Veszprém kapusa, Sterbik Árpád a rekorder ugyancsak négy BL-győzelemmel. Dujshebaev után a Veszprémet irányító David Davis, vagy a Vardar trénere, Roberto Garcia Parrondo lehet a második, aki vezetőedzőként és játékosként is aranyérmet szerez.
 
A lengyelektől Daniel Dujshebaev és Michal Jurecki, a magyar csapatból pedig Jamali Iman és René Toft Hansen hiányzik majd sérülés miatt Kölnben. Utóbbi kettő mellett Mikler Roland, illetve a visszavonuló Momir Ilic és Nagy László is távozik Veszprémből, vagyis ez lesz az utolsó két mérkőzésük.

 

Videók