A Siófok a Nantes-ot fogadja

A Siófok KC a francia Nantes Atlantique HB-val lmérkőzik mega női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában. Az összes magyar csapat ellenfele megvan.


A címvédő Siófok KC a francia Nantes Atlantique HB csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.

A keddi bécsi sorsoláson az is eldőlt, hogy a siófokiak hazai pályán játszhatják a visszavágót a francia bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje ellen.

Az Érd az orosz Kubany Krasznodar együttesével találkozik, amely tavasszal bronzérmes lett hazája élvonalában. A magyar csapat az első mérkőzésen lesz házigazda, ahogyan a Debrecen is a szerb bajnok ZORK Jagodina ellen.

A Vác ismét összekerült a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK együttesével, amellyel szemben két évvel ezelőtt elbúcsúzott, ugyancsak a harmadik körben.

Az első mérkőzéseket november 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei a 16 csapatos csoportkörbe jutnak.

A Debrecen a német TSV Bayer 04-Werkselfen, a Vác pedig az osztrák Hypo Niederösterreich csapatát búcsúztatta kettős győzelemmel a második fordulóban, a Siófok és az Érd pedig most csatlakozik a mezőnyhöz.

A mostani az EHF Kupa utolsó idénye, mert a sorozatot jövőre átszervezik és Európa-liga névre keresztelik.

A magyar érdekeltségű párosítások:

Érd HC-Kubany Krasznodar (orosz)
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-Váci NKSE
DVSC Schaeffler-ZORK Jagodina (szerb)
Nantes Atlantique HB (francia)-Siófok KC

Borítókép: Facebook.com/SiófokKCHivatalos


 

Videók