A magyar válogatott korábbi kapitánya irányítja Montenegrót az Európa-bajnokságon

Kim Rasmussen négy éven keresztül volt a magyar válogatott kapitánya.


A Montenegrói Kézilabda Szövetség megnevezte Per Johansson utódját miután a svéd szakembert kirúgták pár nappal az Európa-bajnokság rajtja előtt.

Az 50 éves edző utódja a korábban a magyar válogatottat is irányító Kim Rasmussen lesz, akinek segítője a Buducnoszt leendő edzője, Bojana Popovic lesz. 

Rasmussen az Európa-bajnokságon mutatkozik be, montenegrói kapitányként, aki a nemzeti csapat mellett a lengyel MKS Lublin csapatát irányítja. 

A dán tréner klubedzőként és szövetségi kapitányként is bizonyított már, hiszen 2016-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját a CSM Bucuresti együttesével. 

Az új kapitányt a szövetség honlapja szerint november 25-én mutatják be, és megis kezdik a felkészülést a dániai Európa-bajnokságra. 

Montenegró válogatottja a házigazda Dániával, a címvédő Franciaországgal és Szlovéniával játssza a csoportmérkőzéseit Herningben.

Borítókép: Jan Christensen/FrontzoneSport via Getty Images
Forrás: RSCG.me

Videók